Hírek

2015.10.21. 13:09

44 ezer forint nyomában – A posta válaszolt

Homokbödöge – Egy hibás postai tranzakció miatt kétszer emelték le a befizetni kívánt több mint 44 ezer forintot Sándor Attila számlájáról, aki ezt követően közel egy hónapot várt rá, hogy visszakapja „eltűnt” pénzét. Az esetet megírtuk, majd megérkezett a hivatalos válasz is.

Polgár Tibor

A Magyar Posta Zrt.-hez érkezett bejelentések, panaszok kapcsán a jelzett problémák okának feltárása és megoldása érdekében minden esetben vizsgálatot folytatnak le, aminek eredményéről a jogszabályoknak megfelelően legkésőbb 30 napon belül tájékoztatást adnak a bejelentő részére – derült ki Apáti-Tóth Katának, a Magyar Posta szóvivőjének a Naplóhoz eljuttatott válaszleveléből. A szóvivő emlékeztetett: ügyfeleik 2015. június elsejétől vehetik igénybe a bankkártyás vásárlási tranzakcióval történő csekkbefizetési szolgáltatást a postáikon.

– Az ingyenes kártyás csekkbefizetésre a matricával jelölt postáinkon van lehetőség. Amennyiben ügyfeleink hibás tranzakciót tapasztalnak, abban az esetben panaszt, illetve bejelentést tehetnek postáinkon vagy ügyfélszolgálatunkon. Hibás tranzakció esetén ügyfelünk részére a tévesen felszámított összeget megtérítjük. Az eseti jelleggel előforduló, kezelői mulasztás miatt bekövetkező tranzakciós problémák kapcsán – a hasonló esetek elkerülése érdekében – a szükséges intézkedéseket megtesszük – írta Apáti-Tóth Kata.

Hozzátette: a homokbödögei Sándor Attila ügye egyedi eset volt, amit a postai ügyintéző tévedése okozott. A Magyar Posta már rendezte az ügyféllel az esetet, amit ennek következtében lezártak. – A posta az eddigiekhez hasonlóan a továbbiakban is kiemelt figyelmet fordít az ügyintézők oktatására és képzésére – jegyezte meg a szóvivő, aki levelében az okozott kellemetlenségért ezúton is elnézést kért a Magyar Posta Zrt. nevében.

Kapcsolódó cikk:

Hová tűnt 44 ezer forint? - Egy hónapot ült a pénzen a posta

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!