Cigány–magyar együttélés, avagy ostromállapot Devecserben

Az Élni és élni hagyni elnevezésű demonstrációt a július 23-án történt magyar–cigány összetűzés kapcsán szervezték, s a város főterén szép számban gyülekeztek a Jobbik Magyarországért Mozgalom, az Új Magyar Gárda, a Nemzeti Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg, a Somló VédPajzs Szövetség MGM, a Kárpát Haza őrei Mozgalom, Véderő és a Gárdamotorosok tagjai.

A rendezvény jelentőségéről a többi között a felsorakozott rendőrök létszáma is tanúskodott: minden környező útvonalat felügyeltek, a templom előtti térre szigorú ellenőrzés után lehetett bejutni, onnan minden utcát kordonokkal torlaszoltak el.

„Legyünk minél többen, nyomatékosítsuk közösen az általunk kívánatosnak ítélt cigány– magyar együttélés szabályait” – állt az Élni és élni hagyni elnevezésű demonstráció szervezői által írt felhívásban, s ami a résztvevők létszámát illeti, sokan voltak, csaknem ezren. A népi-nemzeti rockzenével induló rendezvényre fegyelmezetten és csendben érkeztek a jobbára feketébe öltözött nemzeti érzelmű aktivisták.

Ferenczi Gábor, a Jobbik parlamenti képviselője bevezetőjében hangoztatta, követelik, hogy szeptemberben megerősített rendőrőrs álljon a helyi lakosság rendelkezésére, s „nem szeretné hallani többé”, hogy a „kisebbségi honfitársaink” terrorizálják a lakosságot. A kormány ne a Terrorelhárítási Központ fejlesztésére költsön milliárdokat, hanem a közbiztonság megerősítésére, mondta. Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke és a többi vezérszónok is igyekezett visszafogottan fogalmazni, ám egyre konkrétabbak lettek. Cigánybűnözés igenis van, közölték a hallgatósággal, a rendőrség meg a város vezetőségének munkáját bírálták, szóba került a jogos önvédelem, és – sajátosan ugyan, de – a halálbüntetés visszaállításának igényét is indokolták. Azután rendezett sorokban igen hosszúra tervezett vargabetűvel érkeztek a Homok utcai ház elé, ahol két hete magát a demonstrációt kiváltó esemény történt. Egyre durvább hangvételű beszédek dörögtek a poros kis utcácska sarokháza elé szerelt hangszórókból, az aktivisták egyre gyakrabban nyomatékosították, kit kell kisöpörni Devecserből, sőt az országból, lázító, háborús jelszavak röpködtek, majd a demonstrálók viszszavonultak a főtérre, útközben itt-ott szóváltásba kerülvén a helyi romákkal, akik elvétve ugyan, de ki-kikukkantottak a vonulókra.

Az ostromállapothoz hasonló körülmények között, némi rendőri segítséggel bejutottunk Bognárék Homok utcai házába, ahol már két, a hőségtől rosszul lett tüntetőt ápoltak, miközben a lármás tömeg elvonult. Bognárné Anikó aprólékosan elmondta, hogyan is kezdődött a konfliktus, amely – a rendőrség szűkszavú jelentése szerint – a megromlott szomszédi viszony következménye. Harminc esztendeje él ebben az utcában, amelyben ma már többségében romák élnek. Nem volt korábban konfliktusa a szomszédokkal, ám az egyik szomszéd apósa, H. Ferenc a kérdéses napon, 21-én délután veszetten dudált a ház előtt, mert állítólag nem tudott elférni Anikó ügyfelének gépkocsijától. Szóváltásba keveredtek, röpködtek a fenyegetőzések, trágárságok.

– Szitkozódva hajtott el, azt üvöltötte, hogy meg fogunk dögleni, majd két órával később H. Ferenc lánya csengetett be, karján egy kisgyerekkel, és megfenyegette a családot, szó szerint azt mondta, hogy megölnek engem és a fiamat. Hát így kezdődött. Két nap múlva este egy csapat roma csövekkel, lapátokkal és baseballütőkkel felfegyverkezve érkezett a házunkhoz, rátámadtak a munkából hazaérkező fiamra és a férjemre. Ütötték-verték őket, a férjemnek csaknem levágták az ujját, ordítoztak, hogy megdöglünk. Akkor azt éreztem, hogy tényleg mind meghalunk. Alig tudtunk bemenekülni a házba és hívni a rendőrséget és a mentőket – mondja Bognárné, miközben megmutatja a vérfoltokat a bejárati ajtó körül.

– Egyikük a fejemet ütötte egy baseballütővel, amelyet kivettem a kezéből és bedobtam az udvarunkra. Később, amikor a rendőrök házkutatást tartottak, lefoglalták. Azt mondták, azzal vertem a romákat. Mégis csak az én vérem volt rajta – mondja Bognár Ferenc.

– Soha nem féltem a cigány szomszédaimtól, de mára már nem tudom, mi a teendő, hogyan védjük meg magunkat – mondja Bognárné, és a hátsó udvarba vezet minket. A család kilenc rottweiler kutyát nevel, szabadon kószálnak az udvarban. A félelmetes látványt keltő állatok engedelmesen köröznek a gazdájuk körül. – Képzelje el azt, ha valami véletlen folytán a támadók a kutyák közé kerültek volna, ugyanis a kapu és a bejárati ajtó körül zajlottak az események... – Az Ajkai Rendőrkapitányság csoportos garázdaságban kezdeményezett nyomozást – mondja dr. Németh Ákos Pál, a család ügyvédje.

– Védenceim is gyanúsítottak, férj, feleség, a két fiuk és a segítségükre siető barát is. A támadók közül tucatnyi személyt gyanúsítanak csoportos garázdasággal. Védenceim az otthonukat védték, jogos önvédelemből léptek fel. Bárhogyan is végződik azonban a dolog a bíróságon, s kiderül, hogy törvénytisztelő polgárokként ártatlanul csöppentek az ügybe, már meghurcolták őket, olyan embereket, akiknek soha nem volt dolguk a rendőrséggel. Nem felvonulás kell ide, hanem társadalmi összefogás. Ha a demográfiai összetétele ennek a városnak megváltozott, márpedig megváltozott, akkor ezt tudomásul kell venni, és ennek megfelelően kell a városvezetésnek olyan intézkedéseket kezdeményeznie, amely a társadalmi kompromisszumhoz vezet. Fel kell vállalni azt, a béketeremtés nehéz feladatát, nem a Bognár család miatt, mert lehetett volna bármelyik másik család, s nem a roma kisebbség miatt. Magunk miatt.