A szomszéd kertje: ötvenéves állapot

A minap kiszúrta, hogy szedem fel a zöldséget. Már messziről kiabált, valami vörös füzetkét lobogtatva. – Na, ezt nézze meg, most kaptam – nyújtotta át a kerítésen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kemény kötésű díszoklevelét és vele a honvéd vezérkar köszöntő levelét Benkő Tibor vezérezredes aláírásával.

– Ötvenéves állapot. Hatvanötben szereztem az első diplomámat, aztán még hármat. Semmi ez, nem érdekes, csak dicsekszem – legyint és gyorsan szolgálatba is helyezi magát.

– Azt a víztartályt takarja le télre, nehogy a fagy kárt tegyen benne. Ideje felszedni a zöldséget, de a céklát hagyhatja, ráér az decemberben is, addig nem fagy meg. De ültethet most salátát, meg hagymát, tavaszra lesz friss zöldhagymája – adta ki a parancsot. Aztán kicsit halkabban megkérdezte, kérek-e birset. Merthogy sok termett idén. Mondtam, hogy elfogadom, jó lesz sajtnak. Szinte már éreztem a számban a birsalmasajt ízét. Teszek bele diót, citromhéjat, isteni lesz. De nem sok időm volt ábrándozni, mert Jóska bácsi apró kék szemei villámokat szórtak.

– Kupicával gondoltam!