Kézilabda

2013.07.24. 11:42

Bravúr a helyosztón

Bravúros győzelmet aratott a magyar junior férfi kézilabda-válogatott a Bosznia-Hercegovinában zajló U21-es világbajnokság helyosztóján.

Bakonyi Adrián

A spanyoloktól elszenvedett nyolcaddöntőbeli vereség után Gyurka János fiai azokkal a dánokkal küzdöttek meg a 9-16. helyért, akik a csoportkört veretlenül zárták, azonban Svájccal szemben nagy meglepetésre három találattal alulmaradtak. Nehéz mérkőzésnek ígérkezett a Dánia elleni találkozó, amit az is mutatott, hogy a legtöbb fogadóiroda több mint négyszeres pénzt fizetett Magyarország győzelmére.

A magyar fiatalok kezdték jobban az összecsapást, negyed óra elteltével három gól volt a csapat előnye, amihez a szünetre sikerült még egy találatot hozzátenni (19:15). A második félidőben valamelyest feljavult a két válogatott védekezése, szerencsére ebből is Zdolikék jöttek ki jobban, így sikerült egy szép diadalt aratni az elsősorban szélsőjátékra építő északiak ellen. A magyar válogatott a mai napon azzal a Szlovéniával helyosztózik, amelytől a csoportmérkőzések során 33:32-es vereséget szenvedett. Itt a lehetőség tehát a visszavágásra!

Magyarország–Dánia 35:33 (19:15).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!