Kézilabda

2015.02.24. 12:40

A BKSE komoly derbivel kezd

Balatonfüred - A simán jó teljesítmény nem elég, legalább két-három embernek extrát kell nyújtania fogalmazott Csoknyai István vezetőedző a füredi kézilabdacsapat szerdai hazai rangadója előtt.

Horváth Gábor

A Balatonfüredi KSE szerdán 18 órától a Csurgói KK-t fogadja, s ezzel elkezdődik a kézilabda NB I rájátszása.

A felsőház küzdelme szinte nem is rajtolhatna alkalmasabb párosítással (csak egy Veszprém- Szeged derbi tudná felülmúlni), a két csapat összecsapása ugyanis több szempontból is izgalmas. Ezt a felek az alapszakaszban élőben bizonyították, Füreden végletekig kiélezett meccsen döntetlenre végeztek egymással. Már többször megírtuk, a vetélytársak tavaly bronzcsatát vívtak, amelyet a BKSE nyert meg. Annak a Sótonyi Lászlónak az irányításával, aki már a Csurgói KK-t edzi.

- Sótonyi Laci előtt nyitott könyv a füredi kézilabdázók játéka, de mi is jól ismerjük a csurgóiakat. Úgy gondolom, mindkét csapat megpróbál majd valami újat előhúzni a kalapból - válaszolta érdeklődésünkre Csoknyai István.

A balatonfürediek szakvezetője hozzátette: a vendégek játékerőben mindenképpen előnyben vannak együttesével szemben, azonban a fiatal füredi keretnek ez a rangadó egy újabb bizonyítási lehetőséget jelent.

Szerdán este a volt (balra Sótonyi László) és a jelenlegi (Csoknyai István) balatonfüredi edző taktikája is összecsap egymással. A rangadó nagy kérdése, hogy tudnak-e újat mutatni a résztvevők
Fotó: Penovác Károly

- A simán jó teljesítmény nem elég, legalább két-három embernek extrát kell nyújtania. A tét komoly, igazi presztizsharcra van kilátás. A rájátszásban mindenki tiszta lappal indul - tette hozzá a tréner.

No, de visszatérve kicsit a múltra, a BKSE formája javuló tendenciát mutat, az EHF-kupa rajtján kapott zakó után a csapat hétvégén bravúrpontot hozott a svéd Eksilstuna Guif otthonából.

- Jó csapatnál vendégeskedtünk, számítottunk rá, hogy nehéz meccs vár ránk. Szerencsére Székely Márton szenzációsan teljesített a kapuban, a védekezés szintén remek volt, egyedül támadásban lehettünk volna kicsit pontosabbak. Ezzel együtt maximálisan elégedett voltam a fiúkkal - mondta a fantasztikus vendéghajrát követően 24:24-re végződött találkozóról Csoknyai mester.

A Csurgói KK meglepetésre búcsúzott a Magyar Kupától, az együttes a Gyöngyössel szemben maradt alul.

Szöllősi játéka is veszélybe került

A korábban megsérült Kis Ákos és Kancel Ottó kiesése mellett a combjával bajlódó Szöllősi Balázs játéka is veszélybe került a balatonfüredieknél a Csurgó elleni rangadó előtt. A BKSE-re egyébként ezen a héten is két nagy csata vár, szombaton az alakulat folytatja szereplését az EHF-kupában. Legközelebb a csoportelső német MT Melsungen lesz az ellenfele. A meccs ( az eredeti 16 óra helyett) 14.15-kor kezdődik a Veszprém Arénában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!