2015.07.28. 15:22
Közel hatvan játékos érkezett a Balatonfüredi KSE utánpótlás csapatához
Balatonfüred – A fiatalok versenyeztetésén, a tapasztalatszerzésen túl a bennmaradást is célként fogalmazta meg az NB I/B-ben a Balatonfüredi KSE utánpótlás szakágvezetője, Kárpáti Krisztián.
A Balatonfüredi KSE U23-as alakulata, több más utánpótlás együtteshez hasonlóan az NB I/B-ben is indít csapatot.
Hatalmas volt a sürgés-forgás a füredi csarnokban: hétfőn közel hatvan fiatal érkezett a BKSE-hez. Többnyire olyan tehetséges kézilabdázók, akik most kezdik középiskolai tanulmányaikat, vagyis nagyon fiatalok 2000-es születésűek. A szintfelmérések, adategyeztetések után és még az edzések előtt sikerült szóra bírnunk az utánpótlás szakágvezetőt, Kárpáti Krisztiánt.
A Balatonfüredi KSE megfiatalított kerettel vág neki az NB I/B-nek és az NB II-nek is. Fotó: Penovác Károly
– Hétfőn kezdtük el a munkát minden utánpótlás csapatnál. Természetesen a 2015/16-os évadban is beneveztünk az NB I/B-s bajnokságba. Tavaly megnyertük a megyei pontvadászatot, így az NB II-ben is indítunk felnőtt gárdát – tájékoztatott a szakágvezető. – Erre azért van szükség, hogy minél több játéklehetőséghez jussanak a feltörekvő fiatalok, hiszen mint tudjuk, teher alatt nő a pálma.
Kárpáti Krisztián elmondta, több játékos távozott tőlük, jobbára olyan kézilabdázók, akik leérettségiztek, de a klub nem tudott számukra szerződést ajánlani. Máshol folytatja pályafutását Csépányi Gergő, Hajnal Márton és Keresztes Péter is.
Kárpáti Krisztián munkáját Kis Ákos és Lelkes Gábor edzők segítik. Előbbi az NB II-es társaság és a serdülők, utóbbi a serdülő B és a legifjabbak, az U14-es alakulat edzéseit vezeti majd az előttünk álló évadban.