2015.11.18. 16:06
Négyen is sérültek, a BKSE valószínűleg tartalékosan áll majd fel
Balatonfüred - Egy olyan csapat vendégeskedik pénteken a kézilabda NB I-ben a városban, amely még sosem lépett pályára a Balaton Szabadidőközpontban.
A labdarúgásból jól ismert közmondást kézilabdásítva jellemezhetjük a Balatonfüredi KSE legutóbbi meccsen mutatott taktikáját: végy egy jó kapust, és húzz elő remek védekezést! .
Múlt héten Fazekas Nándor kapus és a Balaton-parti csapat védelme is remekül teljesített, elsősorban ennek köszönhetően sikerült idegenben is nagyon könnyen két vállra fektetni (30:19) a Mezőkövesdet.
- Valóban kiváló volt a kapusteljesítmény és a védekezés, de támadásban is szép dolgokat csináltunk. Fontos pontokat gyűjtöttünk, a hazai mérkőzés után idegenben is sikerült nagyarányú sikert aratnunk. Úgy tűnik, a Mezőkövesd stílusa fekszik nekünk - fogalmazott Csoknyai István.
A kemény védekezésre képes Balatonfüredi KSE (középen Gerdán Tibor) október vége után szerepel ismét hazai környezetben
Fotó: Penovác Károly
A BKSE pénteken (18.00) az újonc Eger csapatát fogadja.
- Az Egerrel szintén régen találkoztunk, a második fordulóban velünk vívták első hazai NB I-es meccsüket. Szoros csata volt, amit a hajrában tudtunk a magunk javára fordítani (szeptember elején 28:20-ra nyert a Füred az újonc otthonában - a szerk.). Akkor még egy kicsit meg voltak illetődve, de aztán felvették az első osztály ritmusát, amit többek között a Csurgó és az Orosháza elleni győzelmek bizonyítanak. Nem lesz egyszerű, de a célunk mindenképpen a két pont megszerzése - fogalmazott a szakvezető, aki elárulta: feladatukat nehezíti, hogy négyen is sérüléssel bajlódnak. Zdolik Bence, Mihail Petrovski, Gyene Norbert és Bánhidi Bence nem százszázalékos és egyelőre nem tudni, melyikük tudja vállalni a mérkőzést.
A harmadik helyezett a tizedik ellen
A Balatonfüredi KSE 17 ponttal jelenleg harmadik a kézilabda NB I-ben. Az újonc egriek eggyel több meccset játszottak, és ezeken kilenc pontot szereztek, ami a 10. helyre elegendő. A két együttes szeptember eleji összecsapásán a hétgólos Szőllősi Balázs volt a mezőny legeredményesebbje.