Külföld

2010.12.19. 08:33

Obama nyugtatni próbálja a szenátorokat a rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban

Washington - Barack Obama amerikai elnök egy szombati levelében megpróbálta megnyugtatni a republikánus párti szenátorokat afelől, hogy elkötelezett a rakétavédelmi rendszer megépítése mellett, mert a szenátorok attól tartanak, hogy az Oroszországgal kötött új START-szerződés korlátozza az Egyesült Államok lehetőségeit, nem tud majd olyan rendszert kiépíteni Európában, amilyen terveiben szerepel.

MTI

A Fehér Ház szombaton éppen aközben hozta nyilvánosságra a szenátus republikánus párti kisebbsége vezetőjének, Mitch McConnellnek írt elnöki levelet, hogy a felsőház vitát folytatott a nukleáris hadászati támadófegyverek csökkentéséről kötött szerződés ratifikációjáról. A szerződéshez módosítási javaslatot nyújtott be John McCain arizonai szenátor, és ez kivette volna a szerződés preambulumából annak elismerését, hogy "kölcsönhatás van a stratégiai támadó és a védelmi fegyverek között". A republikánus párti szenátorok szerint ugyanis ha az Egyesült Államok folytatná rakétavédelmi rendszerének mennyiségi és minőségi fejlesztését, akkor Oroszország a szóban forgó szövegrész alapján felmondhatná a szerződést. A javaslatot 59-37 arányban leszavazták. Ha a szenátus elfogadta volna a változtatást, akkor az egész szerződést újra kellett volna tárgyalni Oroszországgal.
   
Obama gyakorlatilag a republikánusok azon követelésére írta meg a levelet, hogy egyértelműen nyilvánítsa ki: a szerződés nem akadályozza a rakétavédelmi rendszer kifejlesztését.
   
A szenátus csütörtökön kezdte meg a szerződés ratifikációs vitáját. Hillary Clinton külügyminiszter akkor kifejezte bizakodását, hogy a republikánus szenátorok között megnőtt a hajlandóság a szerződés ratifikálása iránt. James Cartwright tábornok, az amerikai egyesített vezérkar főnökének helyettese szerint az amerikai haderő vezetése egyöntetűen támogatja, hogy a szenátus még idén jóváhagyja az új szerződést. Az új START mindkét oldalon a jelenlegi 2200-ról 1550-re csökkentené a stratégiai fegyvereken hadrendbe állítható nukleáris robbanófejek számát.
   
A szerződés jóváhagyása Obama elnök első politikai győzelmeit jelentené a demokrata párt által novemberben elszenvedett súlyos választási vereség óta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!