Külföld

2012.04.10. 17:37

Izraelhez kötődő terrorhálózatot leplezett le Irán

Az iráni hírszerzési minisztérium közölte, hogy kiterjedt, Izraellel kapcsolatban álló terrorhálózatot leplezett le, és számos személyt letartóztattak az ügyben.

MTI

Az iráni médiában kedden megjelent minisztériumi közlemény szerint "a cionista rezsim" egyik legnagyobb szabotázs- és terrorhálózatát buktatták le, több ügynököt azonosítottak, velük együttműködő terrorista bűnözőket és zsoldosokat vettek őrizetbe, némelyiküket már akkor, amikor bűncselekmény elkövetésére készülődtek.

A minisztérium közleménye szerint pokolgépeket, golyószórókat, pisztolyokat és katonai távközlési eszközöket foglaltak le az ország középső és határ menti tartományaiban folytatott razziák során. A felderítési műveletek révén azonosították a cionisták egy másik - meg nem nevezett - országban lévő központjait.

Irán korábban is említést tett amerikai, brit és izraeli kémszolgálatoknak dolgozók letartóztatásáról, de ritkán szolgáltatott bizonyítékokat állításai alátámasztására. Az utóbbi hónapokban az Egyesült Államokat és Izraelt vádolta meg azzal, hogy a délkelet-iráni Szisztán-Beludzsisztán tartományban szervezett be szunnita felkelőket szabotázs- és felderítő akciók végrehajtására.

Az 1979-es iszlám forradalom győzelme után elfogadott iráni büntetőtörvénykönyv halálbüntetés kiszabását írja elő kémkedés bűntettének esetére.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!