Kultúra

2009.11.23. 15:59

Környezeti nevelés óvodában, iskolában

Veszprém - Regionális környezeti nevelési konferenciát tartottak a minap a városházán az erdei óvodák-iskolák szakembereinek.

Deák Dóra

- Megyénk tele van olyan természeti értékekkel és kincsekkel, mint például a Balaton vagy a Bakony, amelyet tovább kell adni a jövő generációnak, meg kell őket tanítani arra, hogy barátságban, békességben tudjanak élni a természettel, meg tudják védeni a környezetet - köszöntötte a konferencián megjelenteket Némedi Lajos, Veszprém Megyei Jogú Város Oktatási és Ifjúsági Bizottságának elnöke.

Mécs Csaba, a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Szövetségének elnöke hangsúlyozta, szeretnék ha az erdei óvodák-iskolák programját egyre többen megismernék, majd hozzátette, hogy az érdekeltek nem igazán hasznáják ki a pályázati lehetőségeket.

Németh Imre, a társadalmi kapcsolatok és környezeti nevelési osztály osztályvezetője előadásában kiemelte, hogy a környezeti nevelés felelősség a környezetért, lakóhelyünkért, világunkért. Bemutatta a Zöld Óvoda programot, az Ökoiskola-hálózatot, amelynek lényege a környezeti nevelés érvényesítése a tanításban, illetve az iskolai életben, majd szó esett a környezet adottságaira építő tanulás-szervezési formáról, az erdei iskola és óvoda programról, valamint az oktatóprogramokról és olyan lakossági szemléletformáló kampányokról, mint az Egy mozdulat vagy a Szólj rá apádra! kampány, amelyeknek az a céljuk, hogy takarékosságra neveljék a társadalmat.

Bemutatkoztak azok az iskolák, ahol foglalkoznak környezeti neveléssel, majd azok a társadalmi szervezetek és oktatóközpontok, amelyek ehhez hozzá is tudnak járulni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!