Kultúra

2010.02.25. 13:01

Tudós középiskolások Veszprémben

Veszprém - A Pannon Egyetem Mérnöki Kara közel száz középiskolás diák részvételével rendezte meg a Hlavay József Országos Környezettudományi és Műszaki Diákkonferenciát.

Kiss Nikolett

A diákok az ország minden pontjáról, tizenkilenc iskolából érkeztek.

A konferencia célja a természet- és műszaki tudományok, a mérnöki pálya népszerűsítése a tehetséges középiskolás diákok körében.

A diákok három kategóriában mérték össze tudásukat: saját kutatómunka bemutatása kategóriában, két szekcióban (élő és élettelen környezet, valamint egészség- és környezetvédelem szekció) 11 intézmény 24 diákja 13 előadással vett részt. A kémia feladatmegoldó verseny kategóriában az első két forduló eredményei alapján 19 versenyzőből 9 diák jutott a laboratóriumi feladatokat is tartalmazó döntőbe.

A legnagyobb érdeklődés a junior mérnökverseny kategóriát kísérte: 13 csapat 39 diákja mérte össze tudását az építési feladatok megvalósításában. A diákkonferencia záró, értékelő ülésén a legjobb eredményt elért diákok, illetve csapatok közel 200 ezer értékű könyvvásárlási utalvány vehettek át.

A veszprémi Lovassy László Gimnázium hallgatói kiválóan szerepeltek a junior mérnökverseny kategóriában, megszerezve a második (Wágner Olivér, Tölgyesi Ákos, Horváth Bálint) és a harmadik (Janosov Milán, Károly Kolos, Drágán Dávid) helyezést.

Az első környezettudományi diákkonferenciát a Pannon Egyetem föld- és környezettudományi tanszéke, a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának Környezet- Föld és Energetikai Szakbizottsága, valamint a Magyar Kémikusok Egyesülete 2003-ban rendezte meg, a konferencia létrehozója dr. Hlavay József, egyetemi tanár, a föld- és környezettudományi tanszék vezetője volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!