Kultúra

2010.03.11. 17:59

Varnus Xaver kitüntetése

Budapest - A nemzeti ünnepen a köztársasági érdemrend középkeresztjét veheti át Varnus Xaver orgonaművész.

Balla Emőke

Állami kitüntetés hatévente adható, rangos elismerést éppen hat évvel ezelőtt kapott Varnus Xaver; a köztársasági tisztikeresztet akkor kapta meg.

A köztársasági elnöki hivatal most arról értesítette, hogy március 15-én a Parlamentben a köztársasági érdemrend középkeresztjét veheti át Sólyom László államfőtől. Ismerve őt, felkérték, negyed órával korábban jelenjen meg az ünnepségen... Az orgonaművész meglepetéssel és örömmel fogadta a legmagasabb kitüntetések egyikét, noha számára nem a díjak, hanem a család és a közönség szeretete a legfontosabb.

Ígéretet tett arra, hogy ez a kitüntetetés semmit sem változtat rajta, ugyanaz az ember marad, aki volt. Büszke arra, hogy Veszprém megyeiként kapja a díjat (Lesenceistvándon van háza - a szerkesztő), ez a megyének is rangot jelent.

Varnus Xavernak március idusán kettős ünnepe lesz: nemcsak a köztársasági érdemrend középkeresztjét veszi át, de a platinalemezt is a Sony kiadó európai igazgatójától, tavaly megjelent Classic&Jazz cédéje után.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!