Kultúra

2010.07.22. 18:53

Felvételi ponthatárok 2010 - Nyilvánosságra hozták a konkrét számokat

Budapest - Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat csütörtök este a www.felvi.hu portálon, ezzel mintegy 140 ezer jelentkező továbbtanulásáról született döntés. Első körben mintegy 97 ezren nyertek felvételt.

MTI

A fővárosban, a Corvin sétányon a hőség ellenére is több százan várták a pontszámok megjelenését. Az adatsor Sándorné Kriszt Éva, a Magyar Rektori Konferencia elnökének a gombnyomására indult el és kezdett futni a kivetítőn este nyolc órakor.

Azok a jelentkezők, akik a jelentkezési lapjukon a mobiltelefonszámukkal és a hozzájárulásukkal erre engedélyt adtak, még csütörtökön sms-ben értesítést kapnak felvételükről.

A felsőoktatási intézménybe való bejutáshoz az idén sem kellett sehol a maximális 480 pontot elérni. A legmagasabb pontszám 462 volt, ennyivel juthattak be a hallgatók a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakára. A második legmagasabb ponthatár ugyanitt a nemzetközi tanulmányok szakon volt, ide 461 ponttal lehetett bekerülni - közölte az Oktatási Hivatal elnöke az MTI-vel.

Bakonyi László elmondta, hogy magasak voltak a ponthatárok az orvosi képzésben is, intézménytől függően 418 és 434 pont közötti eredményt kellett elérni a bejutáshoz. A jogászképzésben 409 és 426 pont közöttiek a pontszámok az államilag finanszírozott képzésben. Az orvosi karokon tavalyhoz képest csökkent a felvételi pontszám és több hallgatót vettek fel, míg a jogi karokon a ponthatárok nagyjából hasonlóak az előző évihez, az ide felvettek száma pedig csökkent - tette hozzá.

A szintén közkedvelt kommunikáció szakra 401-452 pontot kellett elérniük a tanulóknak ahhoz, hogy felvegyék őket valamelyik egyetemre, főiskolára. A pszichológia szakra 444 és 449 közötti pontot kellett teljesíteni a sikeres felvételhez.

Az idén mintegy 140 ezren jelentkeztek egyetemekre és főiskolákra, a tavalyi 127.500-zal szemben, s közülük első körben mintegy 97 ezren kerültek be az intézményekbe, ezen belül államilag finanszírozott képzésre 56 ezren.

Bakonyi László elmondta: az államilag finanszírozott alapképzés, egységes osztatlan képzés és felsőfokú szakképzés 56 ezres keretszámát gyakorlatilag betöltötték, míg a mesterképzésre az idén "sokkal több jelentkezőt" vettek fel, mint tavaly: a 19.600-as keretlétszámot csaknem 14 ezer hallgatóval "töltötték fel".

Az, aki a csütörtök este nyilvánosságra hozott pontszámok alapján nem kerül be egyik felsőoktatási intézménybe sem, augusztus 10-ig jelentkezhet pótfelvételire, erről részletes információkat a www.felvi.hu portálon lehet majd olvasni. Azt már most lehet tudni, hogy az intézmények több száz képzést hirdetnek meg - mondta a hivatal elnöke.

Mint közölte, az idén kizárólag költségtérítéses képzésre lehet pótfelvételizni, egy tanuló pedig egyetlen felsőoktatási intézménybe és egyetlen képzésre adhatja be a szükséges papírokat.

A kérelmeket az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani, s a dokumentumokat központilag dolgozzák fel. Csak olyan diákok jelentkezhetnek pótfelvételizni, akiket az idén sehova nem vettek fel vagy akik sehova nem jelentkeztek. Akit már felvettek, az nem jelentkezhet újra, azaz "nem gondolhatja meg magát", hogy máshová adja be a jelentkezését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!