Többségben a kisebbség

Politikusok, szakemberek többnyire kimondva-kimondatlanul arról beszélnek, hogy elkülönítsék-e a cigány származású gyerekeket az iskolákban a nem cigányoktól. Helyes-e egyáltalán a kérdés ilyen felvetése? - faggattuk Bajók Józsefnét, Jutka nénit, aki a héten 34. évét kezdi a devecseri általános iskolában. Magyart tanít és osztályfőnök egy olyan osztályban, amiben a diákok túlnyomó többsége cigány származású.

- Harminchárom éve együtt tanítom a roma és nem roma gyerekeket, de még soha eszünkbe nem jutott  talán mondhatom a kollégáim nevében is , hogy milyen származású az adott diák. Ha felosztom őket, akkor az egyik póluson vannak az igyekvők, akik még akkor is többet szeretnének tudni, akarnak tanulni, ha képességeik esetleg nem annyira jók. A másik póluson vannak azok, akiknek hiányzik a megfelelő motiváció, sem ők, sem a szülők nem tartják fontosnak a tanulást, esetleg az igyekezet hiánya még valamilyen nevelési, magatartási problémával is társul náluk.

- Tapasztalatai szerint mi határozza meg azt, hogy egy gyerek akar-e tanulni?

- Én úgy látom, hogy elsősorban a jelenlegi társadalmi környezetük. Korábban azt reméltünk, hogy a jobb anyagi helyzetbe kerülő embereknél erősödik a tanulással kapcsolatos igény, mert ettől várják majd a további felemelkedés lehetőségét a gyerekeiknél is. Sajnos nem így történt. Az utóbbi években jelentős nagyságú csoportoknál a pénz vált a legfontosabb, szinte egyedüli értékké.

- Így még inkább felmerül a kérdés, külön kell-e választani az igyekvőket a kevésbé igyekvőktől?

- A szüleimtől, nagyszüleimtől tudom, hogy az elemi iskolában a világháború előtti időkben is együtt tanultak a gazdag családok gyerekei a szegényekével, az úrfik a cselédekkel. Szerintem az iskola ma sem válogat a gyerekek között, nem rakja őket származás vagy más alapján különböző csoportokba. Én azt vallom, hogy a gyerekeket azonos értékrenddel, követelményrendszerrel, de különböző pedagógiai módszerekkel kell nevelni.
 
- Gondolom mégsem bánná, ha csendes, szorgalmasan tanuló gyerekek vennék körül egész nap.

- Szép lenne, de nem erre vállalkoztunk. Tény, hogy egy olyan osztályban nehezebb eredményt elérni, ahol túlsúlyba kerülnek azok a gyerekek, akik gyengén motiváltak, esetleg még egyesek közülük akadályozzák is az ott folyó munkát a viselkedésükkel, megnehezítik a törekvő társaik előre jutását. Nagyon nehéz kezelni az ilyen helyzeteket, de egyre több olyan pedagógiai módszer kerül be a napi használatba, ami akár még akkor is segít, amikor már csak a renitens gyerek ideiglenes elkülönítése tűnik megoldásnak. Az ilyen helyzetekben használható például az a módszer, amit az egyik pápai iskolából vettünk át. A gyerekeket folyamatosan szembesíteni kell a három alapvető szabállyal: a tanárnak joga van a zavartalan tanításhoz, a diáknak joga van a zavartalan tanuláshoz, és mások jogait mindig tiszteletben kell tartani.

Ha valaki nem tudja betartani mindhárom szabályt, akkor kiküldjük az osztályból. De nem a folyosóra, hiszen ezzel talán a többiek gondját megoldanánk, de az övét nem. Be kell mennie egy erre a célra fenntartott szobába, ahol egy ügyeletes pedagógus egyénileg próbálja vele tisztázni, miért nem akar dolgozni. Én úgy látom, ha egy pedagógus keresi  az ilyen új módszereket, és az alkalmazásukhoz biztosítják a lehetőséget - ahogy például a mi iskolánkban -, akkor van esély a problémák sikeres megoldására, és a pedagógusnak sincs sokkal több dolga egy ilyen osztályban.

A rossz anyagi körülmények közül a társadalmi ranglétra egy bizonyos fokára felkerülve az emberek rájöttek arra, hogy nem kell a tudás, mert pénzzel úgyis mindent el lehet érni, meg lehet venni.

Ez a gondolkodás a romáknál és nem romáknál egyaránt negatívan hat a tehetősebb és a rosszabb helyzetben élők gyerekeire is. A tanulás helyett inkább valamilyen közvetlenebb utakat szeretnének keresni a meggazdagodáshoz.