Kultúra

2010.09.23. 18:24

Megújult a régi iskola Gógánfán

Gógánfa - Összességében több, mint 238 millió forintos beruházással újították fel a Fekete István Általános Iskola gógánfai és dabronci épületeit.

Szijártó János

A gyerekek a csütörtöki ünnepélyes szalagátvágás után immár hivatalosan átvehették a szép és korszerű létesítményt Gógánfán. A dabronci létesítményt a jövő héten avatják. Gógánfa és Dabronc nyolc települési önkormányzattal közös fenntartásban látják el a közoktatási feladatokat.

Ezt Damjanovics József polgármester mondta el köszöntőjében. A pályázatot gógánfai gesztorság mellett 2007-ben kezdték előkészíteni, a beruházás alapkövét tavaly rakták le. A munkálatokhoz 214 millió forint, vissza nem térítendő támogatást nyert a Közép-Dunántúli Operatív Programból a két település, az önrész összege 24 millió forint.

Mostanra eljött a várva várt pillanat, hogy a gyerekek beléphetnek a szép iskolába és használhatják azt, fogalmazott Damjanovics József.

A 238 millió forintos fejlesztési keret kicsivel több mint felét használták fel a gógánfai létesítményben. Megújultak a tantermek, a bennük lévő bútorzat, a burkolat, cserélték a nyílászárókat és a komplex akadálymentesítés is megvalósult.  Ezzelvégre hosszú távra is megoldódott a testnevelés órák helyszínének problémája.

Az ünnepség további részében Fodor János plébános megáldotta az épületet, majd Kovács József igazgató hívó szavai után a gyerekek és a vendégek belülről is megtekinteték az iskolát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!