Kultúra

2010.10.28. 15:28

Titkok nyomában

Balatonalmádi - Bálint András színművész második Radnóti-estjét legutóbb a vörösberényi Magtárban adta elő. Estjéről és színházáról itt beszélgettünk.

Balla Emőke

Előadása az azonosulás és kirekesztettség élményéből fakadó önvallomás.

-
Arra gondoltam, hogy az estbe belekeverem kicsit magamat, talán ezzel akartam az önvallomás részét erősíteni. Minden önálló estem önvallomás, amikor Babittsal, Szép Ernővel, Kosztolányival vagy Arannyal beszélek, éppen úgy. Volt, aki megkritizált, hogy nem hiszek már az irodalomban, én nem érzem így.

 A mostani a második Radnóti-estje. Radnóti különösen közel áll önhöz?
 
- Igen. Amikor Márait mondom, akkor én vagyok Márai Sándor, amikor Kosztolányit, én vagyok Kosztolányi. Hol ez vagyok, hol az. Amikor a Radnóti-estet mondom, róla beszélek, csak belekeverem a magam vallomását. Ez a tizedik önálló estem. Készül egy könyv rólam, Jó társaságban címmel, abban felsoroljuk mind a tíz estet. Pécsett kezdtem a Tékozló fiúk-esttel, aztán Szép Ernő, Kosztolányi, Babits. 

Mennyire nehezen kibeszélendők azok a kérdések  zsidóság, magyarság, eredet, vallás , amiket ebben az estjében megfogalmaz?
 
- Muszáj kibeszélni őket. Őszintén szólva nekem nincs ilyen identitásom, de hogy ezt most elmondtam, megnyugodtam  úgy gondoltam, ki kell mondani ezeket. Magyarországon Radnóti kapcsán zsidóságról lehetne és kell beszélni, korábban erről kevesebb szó esett, az utóbbi években többet beszéltek róla. Még én is beszélek, látja.


 Beszéljünk a Radnóti Színházról, amit 1985 óta igazgat, nyáron ismét önnek szavaztak bizalmat. Mi az ön és színházának titka?
 
- Sok titok van. Nyilván a kitartásom, kíváncsiságom, szorgalmam, a nagyon jó munkatársak, változó munkatársak. Talán az a profil, ami a színházra jellemző, az elő- adások, amiket játszunk  ez megtalálta a közönséget. Ez egy kicsi színház, de ötvenezer jegyet el kell adni egy évben. Mindig van egy veszély, hogy egy színház, becsontosodik, nem mozdul, ezt talán sikerült elkerülni azzal, hogy mindig jönnek fiatalok, friss erők, vannak új, merészebb gondolatok. A titok talán a kettő együtt: egyfajta hagyományőrzés, folytatása valaminek és a folyamatos megújulás.
 
A Radnóti művészszínház.

- Annak tartjuk magunkat. Játszunk zenés vígjátékot is, de azt is minőségi szinten. A Radnóti az egyik legkisebb színház, de mindig telt háza- sak az előadásaink.

 A társulatban vannak fiatalok és vendégek is.
 
- Vannak állandó tagjaink és vendégek, most Cserhalmi Gyuri jön játszani hozzánk.
 
 Elengedi a színészeit más színházakba játszani?


- Persze. Nem vagyok önző, ha tehetik, menjenek. Van egy anyaszínház és vannak apahelyek. Itt, a Radnóti Színházban számítunk egymásra, mint egy csapat, összetartozunk. Én tartozom a színészeknek munkákkal, jó szerepekkel, ők tartoznak a színháznak tisztességes és pontos munkával, de ez egy szabad kapcsolat: ha valaki ráér, menjen máshova is játszani. Rossz lenne, ha nagyon megcsontosodna a társulat.


Bálint András 1985 óta vezeti a kezdetben Radnóti Színpad névre hallgató Radnóti Miklós Színházat. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ezután a pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a Madách Színház és a Magyar Filmgyártó Vállalat társulatának színésze. 1983 óta tanít a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 2003-ban Kossuth-díjat kapott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!