Kultúra

2010.12.27. 14:30

Az egyház és a nemzet magára találjon

Budapest - A karácsony az egymásra találás ünnepe, ez váltja ki az ünnep örömét; egymásra találtak a református magyarok is azáltal, hogy létezik a Kárpát-medencében lévő közösségeket magában foglaló egységes Magyar Református Egyház mondta Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a távirati irodának adott interjújában.

MTI

Mint közölte, karácsony arra emlékeztet, hogy rátaláltak az útra, illetve megtalálták Jézust a születésekor hozzá igyekvők. Ezáltal Isten rátalált az emberre, s karácsony üzenetéből következik, hogy az emberek rátalálhatnak igazi önmagukra, egymásra és Istenre. Nagyon fontos, hogy az egyház és a nemzet magá-ra találjon, tisztában legyen önmagával, hogy teljes emberi életet élhessen - hangsúlyozta.

Bölcskei Gusztáv rámutatott arra, hogy az ünnepet nem lehet megvásárolni, mert annak lényege nem az üzletekben található. A karácsony lényege az, hogy Isten fia gyermekké lett, hogy te tökéletes felnőtté lehess, bepólyálták, hogy te szabad lehess a halál kötelékétől  idézte Ambrus, a Kr. u. IV. századi milánói püspök szavait.
 
A református püspök megjegyezte: a gazdasági válság miatt egyre több embernek van szüksége segítségre. Mint mondta, folytatják a hagyományos tűzifaakciót, a melegtea-járatokat és a szegény gyermekeket támogató Nyilas Misi-programot is. A szeretetszolgálatnak fel kell készülnie az előre nem látható természeti katasztrófákra is, ennek érdekében professzionális segítő csapatokat kell felállítani, és minden egyházkerületben kell hogy legyen egy-egy ezzel foglalkozó koordinátor, s Kárpát-medencei szinten is össze kell hangolni ezt a munkát - hangsúlyozta.

Bölcskei Gusztáv örömének adott hangot amiatt, hogy a református egyház a többi történelmi egyháznál jóval magasabb mértékben tudta növelni a személyi jövedelemadóból érkező felajánlásokat, mind az összeget, mind a felajánlók számát tekintve. Úgy véli, ez összefüggésben van azzal, hogy az egyház erősítette szeretetszolgálati tevékenységét, mert így a nem hívőkhöz is eljutottak.


Véleménye szerint az egyháznak hallatnia kell a hangját az embereket hátrányosan érintő állami intézkedések esetén, például akkor, amikor a kistelepülések iskoláit bezárják vagy amikor a kettős állampolgárságból fakadó hátrányokkal riogatják a társadalmat.
A jövő év feladatának nevezte, hogy a kiegyensúlyozott, hosszú távú egyházfinanszírozás részleteiben megállapodjanak az állammal. Ugyanakkor sürgető kérdésnek mondta a kormány által az egyházi kórházaknak már hónapokkal ezelőtt odaítélt 688 millió forint átutalását. Fontosnak nevezte, hogy a 2011-es költségvetésben rögzítsék: az egyházi kórházaknak jár kiegészítő normatíva.

Bölcskei Gusztáv úgy fogalmazott: minél hamarabb rendezni kell a bizniszegyházak kérdését, és noha erre tett ígéretet az egyházügyi államtitkárság, nem látják ezen a téren az eredményeket. A helyzet tisztázása azonban indokolt az egyházi intézményrendszer fenntartásának stabilitása érdekében és azért is, hogy ne lehessen egy egyház nevével visszaélni - indokolta a kérdés rendezésének szükségességét.

Elmondta, hogy újra megjelent a költségvetésben az egyházi épületek felújítására szánt rekonstrukciós keret, az összegek szétosztása azonban az államtitkárság feladata lesz. Ez utóbbit tudomásul veszik, de nem örülnek neki, mert tapasztalataik szerint nem biztos, hogy az az eljárás a jó, amikor az egyházat egy-egy döntésből kihagyják. Arra viszont ígéretük van, hogy egyeztetnek velük ez ügyben is  fűzte hozzá. Bölcskei Gusztáv utalt arra, hogy a hittanoktatás és a kistelepülési támogatás összege körül még nem látnak tisztán a jövő évi költségvetést illetően, de jó érzéssel és megnyugvással veszik tudomásul, hogy működőképességük biztosítva van. Ezenkívül keresik például a szociális ellátás vagy a cigánymisszió területén lévő előrelépési lehetőségeket.

A cigánymisszió keretében létrehoztak egy freskófalut, ahol a helyi cigány embereknek lehetőséget adtak művé-szetük, kultúrájuk kiteljesítésére. Emellett több mint húsz helyen hoztak létre a cigányság számára tanodákat, tervezik egy roma szakkollégiumi hálózat beindítását is. Ez segíthet a kölcsönös előítéletek leküzdésében - tette hozzá.

Az egységes Magyar Református Egyház jeles eseményeként említette, hogy no- vember 16-án emléktáblát avattak a zsúfolásig megtelt gyulafehérvári székesegyházban a református Bethlen Gábor erdélyi fejedelem tiszteletére. Ő az a történelmi személyiség volt, aki megőrizte Erdély relatív függetlenségét, támogatta a katolikus Káldi György bibliafordítását, ő fordíttatta le először román nyelvre a Szentírást, és megtiltotta, hogy zsidó származású embereknek megkülönböztető jelet kelljen hordaniuk a ruhájukon  ismertette a püspök.

Történelmi jelentőségűnek mondta, hogy a generális konvent a legújabb kori történelmük során először tanácskozott a hatá-ron túl, Révkomáromban, ami nagyon jótékony hatással volt az ottani feszült magyarszlovák viszonyra is, jövőre pedig a tervek szerint ez a plénum Temesváron ülésezik majd. Szeretethíd nevű programjuk önkéntes ifjúsági munkája szintén átível a határokon  említette meg a zsinat lelkészi elnöke.

Az önkéntesség 2011-es évének európai uniós programjaihoz a református egyház is csatlakozik, s a soros EU-elnökséget betöltő Magyarországért mondják el majd imáikat január 16-án az ökumenikus imahét ünnepélyes megnyitóján. Ez alkalomból az Európai Egyházak Konferenciájának vezetői Budapesten találkoznak majd magyar politikusokkal és egyházi vezetőkkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!