Két síkra terelt történet - Beszélgetés A kis herceg rendezőnőjével

- Ön elsősorban színésznő, de nem ez az első rendezése. Mesedarabot vitt már színre?

- Nem. De tulajdonképpen ez sem klasszikus mesedarab.

- Könnyebb vagy nehezebb feladat gyermek közönségnek rendezni?

- Inkább úgy mondanám, hogy meséket mindig nehezebb színpadra állítani, mert a csodákat kell megjeleníteni. És ez, különösen, ha egy profi színházban rendez az ember, sokkal több technikai problémával szembesíti, amelyeket meg kell oldani, úgy, hogy közben a gyerekeknek megszülessen a csoda.

- Miért pont a Kis herceget választotta elsőnek?

- Sugallat vagy ösztön. Sosincs semmi véletlenül. Nekem rögtön, gondolkodás nélkül ez jutott eszembe, amikor szóba került, hogy esetleg rendezek itt egy mesedarabot.

- Emlékszik még arra, amikor először a kezébe vette A kis herceget?

- Igen. Ahányszor a kezembe veszem, most, amikor készültem is, állandóan elsírtam magam a végén. Mondtam is, hogy így nem lehet dolgozni. Persze, itt a próbák alatt feloldódott, mert annyi mindenre kellett figyelni. Hihetetlenül megfogja az embert érzelmileg.

- A kis herceg valóban nem tipikus mesedarab, sőt, szerintem nagyon is felnőtt olvasmány.

- Ha az ember filozófiailag felkészült, akkor sokkal többet tud mondani számára a mű. Ellenkező esetben sem marad hatástalan, hiszen érzelmileg biztosan megérint mindenkit A kis herceg. Ez a különbség. Azt a fajta filozófiai hátteret megérteni, amit ebbe beleírt az író. Azt mondom például, hogy mag. Amikor a pilóta magyarázza a kis hercegnek, hogy vannak jó magvak, meg rossz magvak. A gyereknek, aki nézi, annak tényleg úgy jön le, hogy van a majomkenyérfa magja, amelyik kárt okoz, és van a rózsa magva. A gyereknek ez ugyanígy érdekes, míg a felnőttek látják a mögöttes tartalmat is.

- Érteni fogják a gyerekek?

- Igen, mert a kis herceggel tudnak majd menni. Hiszen az ő szájába adott szövegek, ha akarom, gyerek szövegek. Az örökösöknek írt rendezői koncepcióban is úgy fogalmaztam: ha akarom, két síkra terelem a történetet. Az egyik a kis herceg, akikkel a gyerekek, a másik a pilóta, akivel a felnőttek tudnak menni, s ez a két út a végén találkozik. Az elengedésben. Ez a szeretetnek egy olyan minősített változata, amikor képes elengedni a pilóta a kis herceget.

- Akkor ez egy olyan darab, amelyekre nyugodtan beülhet a felnőtt is?

- Igen. Én családi előadásnak hívom inkább.

- Milyenek a veszprémi előadásban a kis hercegek?

- Nagyon jók. Sikerült két teljesen különböző személyiségű kisfiút kiválasztani. A várpalotai Oszvald Balázs tudatosabb személyiség, Pej Levente, aki Eplényből jött, pedig egy kis huncut, ő fiatalabb másfél évvel.
 
- Mi az, ami ma is érvényessé teszi ezt a darabot?

- Örök értékeket hordoz. Ma divatos azt mondani, hogy minden relatív. Számomra ez a relativitás nem követendő életszemlélet. Mert vannak olyan örök értékek, amelyekhez igazodni kell. Persze mindenki követ el hibákat, én is, de azért törekszem arra, hogy ezek az értékek iránytűként jelen legyenek az életemben.

- A kis herceg mellett fontos szereplő a pilóta is.

- Földi László játssza a pilótát, aki érett, markáns személyiség., ugyanakkor érzékeny is. Minél nagyobb a távolság a tíz év körüli gyermek tisztasága, és egy felnőtt teljesen természetes, de megfertőzött lelkétől, annál jobban kijön a kis herceg tisztasága.

- A gyerekeknél nincs kecmec, náluk azonnal lehet tudni, tetszik-e nekik a darab. Egy rendező jobban izgul ilyenkor?

- Én nem tudom másként rendezni a darabot, mint ahogy gondolom. Remélem, sikerül a gyereknézőket is lekötni, nem csak a látvánnyal, hanem érzelmileg is.