Kultúra

2011.01.17. 10:18

Igazi kaland a félszigeten

Tihany - Gejzírkitörés, pöfögő vulkán, a mocsár titokzatos világa: csak néhány elem ízelítőül a tavasszal megnyíló látogatóközpontból. Interaktív, nem is akármilyen módon.

Németh F. Bernadett

A Levendula Ház Látogatóközpont építése a tervek szerint halad, főfalai állnak, a tetőszerkezet, aljzat kész, a geotermikus fűtési rendszer alapelemei is, a ház ugyanis egyátalán nem használ fosszilis energiát, s mint ilyen, mintaprojekt is.

Ha az időjárás engedi, május végén megnyílhat a látogatók előtt, mondja Vers József, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, projektvezető.

- Az épülettel párhuzamosan építjük a kiállítás elemeit is, mivel a nagyméretű modellek időigényesek. A tárlat teljesen interaktív lesz, a látogató hoz mozgásba szinte mindent. A félsziget földtörténeti múltját bemutató kiállításon például lesz egy "működő" vulkán a megfelelő fény- és hanghatásokkal. Beállítunk egy terepasztalt is, amin a látogató akár gejzírkitörést is produkálhat. A mai természeti adottságokat egy kukucskálófalon át láthatjuk, mintha éppen pillantást vetnénk a mocsárba vagy nádasba. A harmadik rész a levendulatermesztéssel, a levendula felhasználásával foglalkozik, lesz benne egy működő lepárló is. A 650 négyzetméteres központ másik épületrésze információs központ, ahol az ide érkezők hasznos tanácsokat kapnak ittlétük további eltöltéséhez - hangsúlyozta a projektigazgató.

Helyet kap benne egy bolt, a nemzeti parkról szóló kiadványokkal, helyi termékekkel. A vetítőteremben Tihanyról meg lehet nézni egy összeállítást.  A kert sem egyszerű: lesz labirintus, halászati, levendulafeldolgozáshoz használatos eszközök. A projekt a Regionális Operatív Program 85 százalékos támogatásával valósul meg, nettó 340 millió forintból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!