Kultúra

2011.09.20. 12:11

Ámultak a diákok - Rendhagyó énekóra a Muzsikás együttessel

Monostorapáti - Évek óta rendhagyó énekórákkal igyekszik terjeszteni a magyar zenei kultúrát általános iskolások körében a Muzsikás együttes.

Szijártó János

A napokban Taliándörögdön, Monostorapátiban és Lesencetomajon vehettek részt "muzsikás órán" a gyerekek. A monostorapáti művelődési házban a tanulók figyelmét mindvégig sikerült lekötni, a szöveges, zenés részek átgondolt, kellően gyors váltogatásának, és a négy kitűnő zenész közvetlen stílusának köszönhetően. A zenei nevelést, képzést segítő, Bartók és Kodály örökségét továbbítani, terjeszteni szándékozó kezdeményezés nem új keletű az ismert népzenei együttesnél, a négy tagú társulat már évek óta járja a magyar iskolákat. Ezúttal megyénket is útbaejtették, a gyerekeket pedig ámulatba. A jó humorral és remek pedagógiai érzékkel is megáldott muzsikusok a hangszerek bemutatásával kezdték az órát, azaz egy épülethez hasonlóan előbb az alapokat helyezték el. Még a zeneileg képzettebb gyerekek számára is tudtak újat, érdekeset mutatni, illetve azok figyelmét is sikerült megnyerni, akik egyébként nem különösebben vonzódnak a muzsikához.

Az viszont tény, és ezt az együttes egyik tagja, Hamar Dániel lapunknak elmondta: a zenei élményhez jutás, az éneklés, a zene tanulás, annak befogadásának képessége jótékony hatású és nem csak az általános műveltségi szint emeléséhez, hanem a testi, lelki harmóniához is hozzájárul.

- Kimutatták, hogy a rendszeres zenei élmény a fegyelmet, a koncentráló képességet és a teljesítményt is fokozza. A rendkívül gazdag Kárpát-medencei hagyományos népzene egyszerre ősi és modern, s erre a célra is kifejezetten alkalmas. Ezért tartja fontosnak a Muzsikás a jövő nemzedéke számára a népzene megismerését - tette hozzá.

Az énekórán, ami azért mindig koncert is egyben, a zenészek nem állnak színpadra, a gyerekekkel egy magasságban helyezkednek el, mondhatni mindvégig közvetlen kapcsolatban vannak. A 2004-ben indított programot, annak kiemelt jelentősége miatt saját erőből indította a Muzsikás, hiszen nem árt tudni, hogy az iskoláktól az énekórákért semmilyen anyagi támogatást, vagy hozzájárulást nem kérnek, és nem fogadnak el. A hatalmas igény miatt rengeteg helyre látogatnak el határainkon belül és túl.

A Muzsikás együttes a Szent Bazil Görög Katolikus Gimnáziumban:

 

Muzsikás immár három és fél évtizede működő nemzetközi hírű Kossuth-, és Liszt Ferenc-díjas magyar népzenei együttes. 2008-ban az együttes a legrangosabb nemzetközi világzenei elismerésnek, a World Music Expo WOMEX-díjának kitüntetettje volt. Az együttes négy tagja, Sipos Mihály (hegedű, citera, ének), Porteleki László (hegedű, koboz, tambura, ének), Éri Péter (brácsa, kontra, mandolin, furulyák, ének) és Hamar Dániel (bőgő, gardon, dob, ének) kiemelten kezeli a zenei nevelést. Rendhagyó énekórájukkal eljutottak eddig több mint kétszázötven település háromszázötven iskolájába, ami azt is jelenti, hogy mintegy 80 ezer diák és 4500 pedagagógus találkozhatott velük ebben a programban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!