Kultúra

2011.09.15. 15:42

Történelmi vetélkedő fiataloknak

Csopak - Az ország minden részéből, valamint Erdélyből és Lengyelországból is érkeztek fiatalok a Balaton-parti településre, akik sikeresen vették a magyar-lengyel együttműködés éve alkalmából a szabadságharc legendás tábornokról, Bem Józsefről elnevezett történelmi vetélkedő első fordulóját.

Halmos György

A megyei önkormányzat által rendezett verseny csütörtökön az írásbeli feladatok megoldásával folytatódott, majd pénteken Balatonfüreden és Tihanyban településismereti vetélkedőn vesznek részt a vegyesen összeállított csapatok. A nemzetközi versenyen összesen 169 diák vesz részt 35 oktatási intézmény (21 középfokú, 14 általános iskola) képviseletében. A három napos vetélkedő nemcsak a versenyről szól, a gyerekeknek szervezetek kézműves és szórakoztató szabadidős programokat is. A zsűri elnöke dr. Kovács István volt krakkói konzul, tagja Dankú Pál erdélyi helytörténész, illetve Jolanta Adamczyk, a tarnówi múzeum munkatársa.

A versennyel egy időben nyitották meg az ifjúsági üdülőben Tarnów, Bem József szülőváros című kiállítást is. A háromnapos rendezvény részeként a diákok pénteken megkoszorúzzák Bem József szobrát a róla elnevezett iskolában Balatonfüreden.

A diákokat és kísérőiket Kovács Norbert, a megyei közgyűlés alelnöke köszöntötte, aki beszédében többször hangsúlyozta, hogy milyen mély gyökerei vannak a lengyel-magyar barátságnak. A vetélkedő eredményhirdetését szombaton Veszprémben tartják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!