Kabaré: színpadi ziccer a javából

Forró sikert aratott Szűcs Gábor rendezésében a péntek esti hűvös veszprémi éjszakában John Kander és Fred Ebb  slágerekben gazdag klasszikus musicale. Megérdemelten, hiszen ügyes munka. A rendező keményen fogja és irányítja a színészeket, hiteles helyszínekbe ágyazott, jól pergő képekben tolmácsolja a mesét, ami arról szól, hogyan tapos bele a magánéletbe a politika az 1930-as évek Berlinjében. Bevallom, péntek estig - eléggé el nem ítélhető módon - nem hallottam Farkas Gábor Gábrielről. Lenyűgöző a Kabaréban konferansziéként.

A játék amolyan rejtőzködő fődramaturgja, megszállott hoppmester, akinek csúfondáros tekintetétől az embert a hideg kirázza. A bohóc maszkja alatt megmutatja a démonit, a művészlelkű rettenetes embert. Mindent tud, amit a műfajban tudni lehet, de még annál is többet. Éppen ettől élvezetes a játéka. Az interneten keresgélve kiderítettem, mitől mozog ennyire otthonosan a  műfajban:  évekig a Moulin Rouge-ban dolgozott műsorvezetőként, valódi showman, plusz jazz-zongorista, énekes és festőművész. Tehát izgalmas személyiség, aki meg tudja mutatni a dolgok fonákját is. Érte érdemes volt megnézni a Kabarét.

A többiek is mind profik. Ullmann Mónika Sallyként nagyon természetes, éppen ezért kell rá figyelni ebben a színpadias, harsány világban. Modern szélvészkisasszony, viharos, szertelen, dacos, igazi mai nő, aki lázadni próbál, de amikor nehézségek mutatkoznak, beletörődik a sorsába. Cliffordként Keller János okos, fürkésző tekintetű értelmiségi, könyvvel a kezében. Mézes Violetta Schneider kisasszonya érzékeny, szenvedélyes és szenvedő panziótulajdonos nő. Kozáry Ferenc alakításában Herr Schultz epizodistából szinte főszereplővé válik, olyan finom vonásokkal rajzolja meg a zöldséges kisember tragikomikus portréját.

A zenés színház mindentudó színészeket kíván, olyanokat, akik az általános színészi technikán kívül jól tudnak énekelni és táncolni is. A kabaréban mind ilyenek.

Sok kis miniatűr portréból áll össze az egész történet, ami drámává bennünk válik, méghozzá visszafelé: az utolsó jelenetek érzelmes hangszerelése révén, melyben a második világháborúba, fasizmusba torkolló történelemben barátságok hullanak szét a semmibe. Ekkor nyer mélyebb összhangzó értelmet az egész előadás, amelybe időnként az 1930-as évek korhangulatát nyomatékkal hitelesítve, a nézőtéren keresztül náci karszalagos katonák rohannak be, jelszavakat kiabálva, hadonászva. Különben minden beautiful, wunderschön, ahogy a konferanszié mondja. Gond egy szál se, legalábbis, amíg folyik a pezsgő és a lányok táncolnak.