Varázslatból valóság - Levente Péter gyerekeket és felnőtteket is tanít

A karonülő csecsemők, totyogók, óvodások, iskolások majd két órán át élvezhették Gryllus Vilmos sokak által szeretett dalait és Levente Péter intenzív játékát, amely életre hívta a tárgyakat és – a gyerekekkel együtt szerepelve – egy mesét. Mi, szülők újra találkozhattunk gyerekkorunk Móka Mikijével, hiszen a televízióban már nem szerepel jó ideje. Szellemes mondatokat szőtt a mesébe Levente Péter, aki már nem csak a gyerekeknek tart előadásokat.

Erről kérdeztem a veszprémi előadás napján a Benedekhegy lábánál.

– Ebben az évben már harmadszor láthattam Levente Pétert megyénkben, hol gyermekprodukcióval, hol feleségével, Döbrentey Ildikóval közösen tartott felnőtteknek szóló előadásukkal. Akik az utcán látják, a Zsebtévéből Móka Miki és az Égbőlpottyant esti mesék jutnak eszükbe, pedig Levente Péter az elmúlt 20 évben nagy változáson ment át. Minek érzi magát igazán? Művésznek, vagy inkább pedagógusnak?

– Egyszerre mindkettőnek, ma már 40 százalékban pedagógiai munkát, 30 százalékban művészi munkát és a maradék időmben elhivatottan közéleti munkát végzek, az úgynevezett „el-elgondolkodók klubjait” szervezzük országszerte. Az említett változás 40 éves koromban kezdôdött igazán, amikor tragédia ért bennünket: feleségemmel elvesztettük Marci fiunkat. Pokoli három év volt, vergődtem értetlenül. Aztán megértettem valamit közben, amit Karácsony Sándor műveinek, gondolkodásának is köszönhetek. Általa új kihívás elé néztem: érett felnőtté akarok válni, hogy méltó legyek Döbrentey Ildikó szerelmem, gyermekeink édesanyja, alkotótársam és a közönségem, munkatársaim bizalmára, és kész legyek az Istennel való elszámolásra. Addig ugyanis az igazi alázat hiányzott belőlem. Ehhez kapcsolódik egy ifjúkori élményem 1964–65-ből, veszprémi vonatkozással. Egy veszprémi jogász barátomnak köszönhetem, hogy pincérkedni, londínerkedni kezdtem a tihanyi motelben. Két nyáron keresztül csalt ide ez a barátom, és olyat tanultam ott, amit főiskolán sem lehet. Cipőt pucoltam, bőröndöket cipeltem, több nyelven tanultam meg köszönni, megköszönni és bocsánatot kérni. Ismerkedtem a szolgai alázattal, és hálát adtam közben, hogy művészi pályán lehetek. De ez még nem igazi alázat volt.

– A gyerekeket a művészeten, mesén, a játékon keresztül tanítja. Mit tanít a felnőtteknek?

– Nem szeretnék senkinek tippet adni, hogyan éljen. A lányunknak is azt próbáltuk saját példánkon keresztül sugallni: gondolkodj, mielőtt döntesz, aztán vállalva a döntésed következményeit, cselekedj következetesen. Ma magatartás-kutatóként tanítom magatartás-kultúra gyűjtőnéven főleg magamnak, hangosan gondolkodva, hogy ösztönlénynek születünk, észlénnyé válhatunk, de ez még nem elég, mert olyan társas lényekké kell hogy váljunk, akik vigyáznak a másikra.

– Ma a gyerekek láthatják, honnan indult a Kacagó koncertsorozat?

– Döbrentey Ildikó– Gryllus Vilmos–Levente Péter hármas egységére épül. Ildikó a műfajteremtő alkotások megálmodó írója, szerkesztője. Ő fedezte fel hetvenhatban a Kaláka együttest az Ifjúsági Parkban a gyermekek számára, öt esztendeig jártuk az országot Mókaláka című műsorunkkal. Gryllus Vilmos nagyszerű szólistává érlelődésénél tizenöt évig bábáskodott. Egyedül is fellépek, de Vilmossal színesebb a produkció. Egy szál gitárral vagy csellóval énekel, énekelteti a gyerekeket, csodálatos hangulatot kelt. Én társasjátékot játszom a közönségemmel, nálam gondolkodni szükséges. Eszközeim az artikulált próza, a pantomim, a tánc, a bábozás és dialógusok a gyerekekkel. Az interaktív előadás 80 perc, a harmada improvizáció, a hely szellemétől ihletett. Nem lehet megunni, mert nem profi színészek a partnereim, hanem mindennap egy-egy új Dajka Margit és Páger Antal születik mellettem az óvodásokból, iskolásokból. Rutinból nem érdemes, nem tisztességes csinálni semmit.

– A gyerekek változtak az elmúlt tíz évben?

– A hatások változnak, nem a gyerekek. Azt képviselik a médiatulajdonosok, hogy a gyerekeknek nem kell már a lassú, égbőlpottyant mese, hanem a villódzó képekkel teli, életidegen, sokkoló mese kell. A mai gyerekek között sincs számomra rossz és jó gyerek. Én ötven éve szolgálva őket, csak beteg és egészséges gyerekekkel találkozom. Mindegyiket állapotához mérten közelítem meg. Ha kimegyek a színpadra, először néznek rám, nem ismernek, csodálkoznak, ki ez a szakállas, öreg nagypapa, de aztán elŐredŐlnek, és azt csinálják, amit én javaslok, nyolcvan percen keresztül. Az előadáson valóban így történt, díszlet, függöny és jelmezek nélkül kacagtak, hálás szerepeket játszottak a gyerekek, elhitték a varázslatot, ami valósággá vált. Még az állófogas meg a tonettszék is áhítattal csodálta, ahogy a láthatatlan kötőtűvel – személyesen egy óvodás leányka – Kriszti dédi sálat köt kiscsoportos unokájának, akit Levente Péter játszott.