Kultúra

2012.02.02. 07:53

Ősmagyar mese a színpadon

Veszprém - Csütörtök délután három órától a Fehérlófia című előadást tekinthetik meg a gyerme- kek és kísérőik a Pannon Várszínház előadásában.

Szabó Zsuzsanna

A veszprémi társulat nagy sikerrel játszott darabját, a Fehérlófia című zenés mesejátékot Vándorfi László állította színpadra. A mű szövegét Asztalos István írta, a főként népzenei motívumokat felvonultató zenét pedig Rossa László szerezte.

Az ismert történet alapján született darabban mindenki megjelenik, aki egy igazi ősmagyar népmesében szerepelhet, sámán, sárkányok és egy szépséges királylányért küzdő legény, kire küldetése során számtalan érdekes kaland vár.

Hiszen nagy a gyász a Király birodalmában. Három rettenetes sárkány elrabolta a szépséges királylányt, Hajnalt, s meghalt a mindentudó sámánasszony, Fehérló. Ám gyermeke, Fehérlófia vállalja a lehetetlennek tűnő feladatot, hogy felkutatja Hajnalt, s újra öröm és béke lesz a birodalomban. Barangolása során minduntalan beleütközik három ügyefogyott gazfickóba, Kőmorzsolóba, Fanyűvőbe és Vasgyúróba, s a talányos Bakaraszba. Sok küzdelem, rejtélyek és titkok megfejtése után helyreáll a rend, ám addig számtalan izgalom vár ránk.

Az egyik legősibb magyar népmese feldolgozása elsősorban az általános iskola ötödik-hatodik osztályos diákjainak szól, de minden korosztály számára élvezetes előadást nyújt. A kétszer harmincperces előadást még az óvodáskorúak is végig tudják ülni.

A színdarabban megjelennek az eredeti mese ősi karakterei, emellett a rendező saját fantáziájának szüleményei is. A mű a szereplők jelmezein túl a népi hangszerek sokszínű zenéjével is hozzájárul az igazi népmesei hangulat megteremtéséhez.

 

Akik színre vitték a zenés mesejátékot

Fehérlófia szerepében Szelle Dávid, Király, Bakarasz Kiss Dávid, Hajnal Stefancsik Annamária, Vasgyúró, Ezüstsárkány Molnár Ervin, Kőmorzsoló, Aranysárkány Farkas-Csányi Attila, Fanyűvő, Gyémántsárkány Varga András Zoltán, a nép tagjai Molnár Rita, Kiss Barbara, Soós Melinda. Jelmeztervező Justin Júlia. Koreográfus Jenei Zoltán. A rendező munkatársa ezúttal Kiss Dávid.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!