Az egyetlen igazi szalon

Sokan ma is elsősorban a balatoni legendák megörökítőjeként ismerik, Rosta Sándor, a két éve felszámolt Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke Lipták Gábornak a Balaton és a térség népszerűsítéséért végzett munkáját is nagyon fontosnak tartotta.

- Ennek a tájnak egy olyan bemutatója volt a Gabus - beszélt róla a barátok által használt megnevezéssel -, ami ma nagyon hiányzik. A kis könyvei alapján érdemes volt elindulni és megnézni azokat a helyeket, amelyeket ő előtte pontosan feltárt.

Lipták, az ismerősök által csak Pulcsikaként emlegetett feleségével együtt olyan ember volt, akit szűkebb környezetében, lakóhelyén is tiszteltek, nagyra tartottak, derült ki Gaál Antal költő, Kellei György író, újságíró történeteiből. Ugyanakkor egy olyan, mindig vidám ember volt, aki szeretett viccelődni is. Karinthyt idézve sokszor mondta, hogy a humorban nem ismer tréfát - mesélte Kellei, aki néhány vidám esetet is felidézett, köztük egy Pulcsika születésnapjára szánt parasztbarokk kézitükör beszerzését. A kerettel nem is lett volna gond, csak épp a humoros ifjak egy, az akkori korban divatos vetkőzőnős tükröt építtettek a keretbe. Gabus bácsi persze vette a lapot, de Pulcsikának más ajándékot adott - mesélte Kellei.

Gopcsa Katalin művészettörténész akkori, még igen fiatal magáról szólva azt mondta, nekik a Lipták-ház a kortárs művészet és irodalom klasszikusaival való közvetlen találkozás lehetőségét jelentette.

- Igazi ünnepnapok voltak ezek számunkra. Közülük is kiemelkedtek Gabus születésnapjai, amikor mindenki nagyon készült arra, hogy valami igazán eredeti ajándékkal okozzon neki meglepetést.

Egyik alkalommal galambbal szerették volna meglepni Gabus bácsit, de nem sikerült, mert a tenyésztő nem akarta sült galambnak adni postagalambjait. Készítettek babérkoszorút is ünnepi alkalomra. Mivel ehhez az összes főzéshez használt babérlevelet fel kellett vásárolni a környéken, elterjedt, hogy azért lett hiánycikk, mert felmegy az ára - mutatta be egyúttal az akkori közgondolkodást.

Lipták Gábor egyszerre lehetett úgymond egyszerű ember és országos léptékű személyiség, akinek rendkívül jelentős szerepe volt a hazai irodalmi élet szervezésében - vagy inkább erjesztésében. Ezt elsősorban azzal érte el, hogy házában szívesen látott mindenkit vendégeskedésre, találkozásokra, vitákra adott lehetőséget.

Ilyen visszatérő vendég volt az Örkény család is, ahogy Örkény Istvánné Radnóti Zsuzsa mesélte.

- Soha nem tudtuk elfelejteni, amit Lipták Gáborék velünk tettek, hogy idejárhattunk 1959-től István haláláig. 1959-63-ig Örkény Istvánnak nagyon nehéz évei voltak, mert szilenciumon volt, nem jelenhetett meg semmije, és a gyógyszergyárban kellett dolgoznia, hogy valahogy meg tudjunk élni. Ezekben az időkben Liptákéknak köszönhettük, hogy télen és nyáron bármikor lejöhettünk hétvégén víkendezni, mindig a legnagyobb szeretettel fogadtak bennünket.

Az emlékezők között volt Sumonyi Zoltán író - vagy ahogy rádiós szerkesztőként sokan ismerik, Sumonyi Papp Zoltán -, aki ötven évvel ezelőtt, még egyetemista korában ismerte meg Lipták Gábort későbbi feleségének családja révén. Lipták már az első találkozáskor szállást ajánlott neki. - Alhatsz itt a hátsó verandán, ahol Szabó Lőrinc szokott aludni - marasztalta éjszakára is.

Sumonyi is a Lipták-házban találkozott a magyar irodalom és művészeti élet "élő klasszikusaival", Örkény Istvánnal, Passuth Lászlóval, Borsos Miklóssal, Keresztury Dezsővel, Németh Lászlóval és másokkal is, mint kiderült abból a történetből, amiben egy fontos történelmi pillanatban lezajlott találkozásukat idézte fel.

Boldizsár Iván izgatottan érkezett Párizsból - mesélte Sumonyi az 1968. augusztus 20-án történteket.

- Úgy hírlik, hogy a komárnói Dubcek-Kádár-megbeszélés még jó irányba fordíthatja az eseményeket, és esetleg nem lesz prágai bevonulás - mondta a magyar PEN Klub elnöke.

Mindenki reménykedett, mert akkor már hónapok óta a prágai tavasz sikeréért izgultak. Csak Illyés ingatta a fejét.

- Ugyan kérlek, csak nem képzeled, hogy az oroszok kimennek onnan, ahová egyszer betették a lábukat. Az a csoda, hogy már 1849-ben nem maradtak itt a cári seregek. Gondoljatok '56-ra! Ezek inkább szétlövik a fővárost, de el nem engedik. Ezek Prágába is ugyanúgy bevonulnak, ahogy 12 éve Budapestre.

De Déry Tibor bizakodott.

- Nem, Gyula, nem. Kétszer nem követhetik el ugyanazt a hibát. Brezsnyevnek most engednie kell.

Illyés ráförmedt. - Ezt éppen maga mondja, aki megtapasztalta a börtöneiket?!

Déry elgondolkodott.

- Mi van ma, augusztus 20-a? Éppen 12 éve nálunk vacsoráztak szegény Imre bácsiék. Niki - még az előző Niki kutyánk - valahogy belekapott Imre bácsi kezébe, csorgott a vér a kézfejéből. Böbe riadtan keresett valami fertőtlenítőt, kötszert, és azt hajtogatta, rossz ómen, rossz ómen. Imre bácsi csak nevetett. - Ugyan már, ez semmiség. És mi az, hogy rossz ómen? Átéltem én már két világháborút, forradalmakat, kormányprogramokat, pártfegyelmiket, mindent, nyugdíjas vagyok. Mi történhet még énvelem?!

Egy percig néma tiszteletadással hallgattunk, mert Déry természetesen a tíz éve kivégzett Nagy Imréről beszélt. Nem tudom, hogy hány helyen lehetett akkor, viszonylag népes vendégsereg előtt így beszélni az oroszokról, a magyar '56-ról, szegény Imre bácsiról, ahogy Lipták Gábor szobájában... Miközben a Varsói Szerződés hadseregei már éppen vonultak Prága felé - idézte fel a 44 évvel ezelőtti beszélgetést Sumonyi Zoltán.

Az írásunkban korábban már megszólaló Rosta Sándor is kiemelte Lipták Gábor közösségteremtő szerepének fontosságát.

- A Lipták-háznak nemcsak a kapuja volt nyitott, hanem a ház gazdáinak a szíve is. Az országban abban az időben nem volt másik ilyen hely, ami annyi gondolkodó embert tömörített volna, mint Lipták Gábor háza. Kár, hogy halálával megváltozott itt minden, hogy nincs utóda, mert nagyon hiányzik az a szellemi műhely, ahol a nemzet nagy gondolkodói korra való tekintet nélkül bármikor bejöhetnek, helyet, ágyat kapnak, találkozhatnak egymással, ahogy ez Lipták Gábor házában volt - mondta Rosta Sándor.