Az érzékek irodalma

A lényeg, hogy általában elég patologikusan viszonyulunk hozzá még mindig, vagy már megint. Csehy Zoltán dunaszerdahelyi költő, műfordító Priapus kertje című, a Felvidéki napok keretében, az Éjszakai Egyetemen megtartott előadásában az volt a nagyszerű, hogy teljesen normálisan tud beszélni az erotikus versekről, mint érdekes és fontos művészi alkotásokról.

Láthatóan abból indul ki, hogy az ember szexuális étvágya a maga romlatlan formájában természetes élettani funkció. És hogy ez a maga nyerseségében megjelenik a versekben is, teljesen magától értetődő. Korunk költészete is mintha ehhez az elemi szókimondáshoz nyúlna vissza, lerázva az évszázadok során át a témára rakódó tabukat. S ha már őszintén beszélünk, valljuk meg azt is, hogy ezek a nyers beszólások és kiszólások még mindig megráznak bennünket, még akkor is, ha próbálunk nem prűdnek lenni. Amin nincs mit csodálkozni, mert a neveltetésünk során elhitették velünk, hogy a nemi aktusban, a gyönyörben, következésképpen ennek néven nevezésében is van valami szégyenletes, vagy legalábbis valami takargatnivaló. Jó, elismerem, a téma ennél jóval bonyolultabb, mert az erotikus irodalom mellett létezik például a pornográf is, a szennyirodalom, nehéz meghúzni a határt a kettő között, ebbe most ne is bonyolódjunk bele.

Fotó: Gáspár Gábor

Az előadót hallgatva, - akit az est házigazdája, Géczi János az erotográfia legjelentősebb magyar kutatójának nevezett - szinte irigyeltük, milyen természetesen tud szólni az antik költőivel a szexualitásról. "Én az antikvitáson nőttem fel, és nem tudtam felháborodni: szerettem, hogy ismerték az embert, és nem rettegtek a testétől vagy olykor valóban triviális alávalóságaitól. Számba vették, kigúnyolták, ha kell, s ha kell, felmagasztalták" - nyilatkozta egy korábbi interjújában. - "(....) Ráadásul azt kell mondanom, hogy a régi magyar irodalom sem prűd, noha szeretik annak tartani. Például a heroikus Szigeti veszedelemben találunk szellemes-érzéki aktusleírást, humoros célozgatást impotenciára vagy akár homoszexuális szerelmet."

Persze, a legszabadabb antik szövegeknek sem volt egyértelmű a diadalútja. Csehy Zoltántól tudjuk, hogy például Antonio Beccadelli 1426-os Hermaphroditus című, a priaposzi hagyományt ápoló, néha erősen a trágárságig jutó szövegeit annak idején egyesek nyilvánosan elégették. Mások viszont lelkesen ünnepelték. Ám a legnagyobb hatást a későbbi Priaposzi versek című gyűjtemény gyakorolta, amit sokáig Vergilius fiatalkori alkotásának tulajdonítottak. (Priapus a termékenység istene, fallosz-szimbólum volt.) Ezért aztán úgy gondolták, ha Vergiliusnak szabad, akkor másnak sem lehet tilos. Nagy hatással volt még Janus Pannonius költészetére is.

Egy-egy zaftosabb résznél jókat kuncogott az Éjszakai Egyetem közönsége. Mert a szókimondásban mindig van valami komikus. Ráadásul az emberi szexualitás inkább a rendkívüli, mint a megszokott élmények közé tartozik, a szeretkezés messziről nézve jobban hasonlít egy epilepsziás rohamhoz, mint mondjuk egy ebéd elfogyasztásához vagy egy beszélgetéshez. Lehet rajta nevetni bőven.

Mégis, miért nem tudunk ma olyan természetesen viszonyulni a témához, mint a reneszánszban? Más időket élünk. Hajlamosak vagyunk a civilizált társadalmak összes nyűgének szintézisét látni a szexualitáshoz való viszonyunkban. Tény, hogy korunk embere képtelen önfeledten megélni a szexualitást, ezzel boldogtalanná téve önmagát és másokat is.

Az okokat sokáig lehetne boncolgatni, de talán ott kezdődött, amikor gyónás tárgyává tették a középkorban, a reneszánsz volt a szusszanásnyi szabad levegővétel.

Csehy Zoltán (1973, Dunaszerdahely): műfordító, költő, szerkesztő, egyetemi tanár. 2004 és 2007 között a Kalligram folyóirat főszerkesztője. Dunaszerdahelyen él. Csehy Zoltán 1998-ban magyar latin szakon végzett a pozsonyi Comenius Egyetemen, majd a budapesti ELTE doktoriskolájában szerzett PhD-fokozatot. Doktori értekezését Antonio Beccadelli költészetéből írta. Irodalmi tevékenysége sokrétű: költőként vált ismertté, majd számos műfordításkötete látott napvilágot. Magyarította többek közt az ókori erotikus költészet gyöngyszemeit, köztük Beccadelli Hermaphroditus című legendás verseskötetét, illetőleg külön kötetben tette közzé Francesco Petrarca latinul írt költeményeiből készített válogatását és fordítását, mely az Év Könyve díjat is elnyerte.