Kultúra

2013.09.25. 16:15

A kultúra szolgálatában 120 éve

Ünnepséggel tisztelegtek a 120 éve megalakult, a nemzeti művelődés ápolását és terjesztését zászlajára tűző pápai Jókai Kör előtt a városháza aulájában a minap.

Napló

Veszpréminé Turtsányi Valéria egyesületi elnök köszöntőjében kiemelte, a civil szervezet életében különös jelentős a 2013-as esztendő, hiszen 120 évvel ezelőtt alakult meg annak jogelődje. Mint mondta, a történelmi viharokat többszöri újjáalakulással sikerült átvészelnie a Jókai Körnek, amely a kultúra közösségteremtő erejével töretlenül szolgálja a várost, a lakosság művelődését.

Dr. Áldozó Tamás, Pápa polgármestere az ünnepségen úgy fogalmazott: fontos, hogy a hagyományok, az értékek újra és újra megélhetőek legyenek.

Dr. Áldozó Tamás polgármester az egyesület jelenlegi tagjainak azt kívánta, hogy továbbra is a megszokott fiatalos lendülettel, elkötelezetten és kitartóan folytassák a munkájukat (Fotó: Polgár Tibor)


- Azonban ehhez önmagában egy-egy ember kevés. Ehhez szervezetek kellenek - mutatott rá a város első embere. Hozzáfűzte, külön örül annak, hogy ezt a rendezvényt a városházán tarthatják meg. - Ezt az épületet 1823-ban városházának építették, és minden bizonnyal megfordult itt maga Jókai Mór is. Itt nemcsak egy-egy rendezvény idézi meg a Pápához valamilyen szinten kötődő nagy elődöket, hanem a helynek a szelleme is őrzi az emléküket - hangsúlyozta, majd azt kívánta az egyesületi tagoknak, hogy továbbra is a megszokott fiatalos lendülettel, elkötelezetten és kitartóan folytassák a munkájukat.

A rendezvény folytatásában Huszár János helytörténész ízelítőt adott a Jókai Kör 120 éves történetéből, majd zenés irodalmi ünnepi műsort hallhattak a szép számban egybegyűltek. Közreműködött Pápa Város Fúvószenekara, az Erkel Kórus, valamint a jubiláló egyesület irodalmi önképzőköre. A fúvósok Gáti Zoltán, a Jókai Kör egykori zeneszakosztályát vezető hajdani pápai zeneszerző zeneműveivel lepték meg az ünneplő közösséget. A rendezvényen átnyújtották a Jókai Kör örökös és tiszteletbeli tagjának járó díjat Bódi Lászlónénak, míg az A. Tóth Sándor Alapítvány bronzérem-kitüntetését Huszár János kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!