Kultúra

2014.01.08. 13:40

Katapult művészbázis indul a Hangvillában

Veszprém - Az érdeklődő közönség mellett művészeket és pártolókat is vár a szervező Vekkord Összművészeti Egyesület a Hangvillában pénteken debütáló I. Katapult Művészbázisra.

Szabó Péter Dániel

A szervezet azzal a céllal jött létre 2012 őszén, hogy a Veszprémben és a város környékén élő alkotókat összefogja és könnyebbé tegye számukra a találkozást a közönséggel. A megalakulás óta tucatnyi sikeres rendezvényt szerveztek már.


Képzőművészek alkotásait is megtekinthetik majd az érdeklődők (Fotó: Szabó Péter Dániel)

Legújabb kezdeményezésük a Katapult Művészbázis, amelynek lényege, hogy egy rendezvényen mutatkoznak be az egyesület égisze alatt alkotó zenészek, képzőművészek. Lapunknak elmondták, nem az a cél, hogy egész estét betöltsön egy produkció, inkább csak ízelítőt adnak magukból. A katapult szimbolizálja azt a dinamikát, amivel megadjuk az első lendületet mindazoknak, akik közéjük szeretnének tartozni.

A pénteken 18 órakor kezdődő programon a Hangvillában a tervek szerint fellép többek között Gecs Mónika (felolvasás), Nagy Gergő (gitár), Elekes Dé-Zé Csaba (slam poetry), Glück Balázs (hangtál), és a Colorado Minimál is, de Debreczeny Zoltán festőművész vezetésével ott lesznek a Nyitott Műterem alkotói is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában