kedvező környezet

2018.02.08. 12:16

Lassan, de tovább emelkednek a lakásárak

A lakásárak további növekedését a kedvező makrogazdasági kilátások, a bérek folyamatos emelkedése, és a foglalkoztatás bővülése is segíti.

Forrás: mti

A lakásárak tavalyhoz hasonlóan az idén is országosan 5-10 százalékkal nőhetnek, a fővárosban ennél nagyobb, míg a kisebb településeken inkább 5 százalékos átlagos növekedés várható – derül ki az FHB legújabb lakásárprognózisából, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.

A közleményben emlékeztetnek, hogy az MNB decemberi inflációs jelentése szerint 9,6 százalékkal nőhetnek a bruttó bérek 2018-ban, a lakossági reáljövedelem pedig 4,1 százalékkal emelkedhet. Mindez pozitívan hat a háztartások jövedelmi helyzetére, és így a lakáspiaci keresletre is.

A Budapesti Lakáspiaci Riport adatai szerint az idén jelentősen emelkedhet a használatba vételi engedélyek száma, csak a fővárosban közel 10 ezer újépítésű lakás átadása várható, míg az Otthon Centrum gyűjtése szerint vidéken további 3400 otthont adhatnak át. Az új lakások tömeges elkészülése hatással lehet a használt lakások piacára is, hiszen az új építésű lakásokba költözők vélhetően eladják korábbi ingatlanjaikat. Az új és a használt lakások piacán mindezek hatására a kínálat bővülése várható, így az FHB szerint mindkét esetben lassulhat az árnövekedés.

Ugyanakkor arra is rámutattak,

hogy az újépítésű lakások árait nagyban befolyásolják majd a dráguló építőanyagok és a munkaerőköltségek.

A lakáspiaci hitelezés várhatóan a jövőben is kedvezően alakul, az alacsony kamatkörnyezet miatt a hitelfelvételi kedvben nem számítanak változásra, ez továbbra is támogatja a lakáspiaci keresletet. A hitelfelvételnél az egyedüli kockázatot a kamatok emelkedése jelentheti, azonban megjegyezték, hogy egyre többen élnek a hosszabb (5-10 éves) kamatperiódusra fixálható törlesztésű hitelekkel, hogy csökkentsék ezt a kockázatot.

Borítókép: Eladó használt lakást hirdető transzparens a főváros V. kerületében, a Váci utca egyik kis mellékutcájában álló régi lakóépület erkélyén.

MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában