Laza

2012.09.11. 14:04

PASO: klipforgatáson elaludt az együttes

Laza, nyári hangulatú videoklippel rukkolt elő a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A népszerű ska zenekar végigtáncolta és végigszundikálta Budapest ismert pontjait az Elhagytam magam című dalra.

Gajdos József

Új videoklipet forgatott a Lovemonster című, márciusban megjelent nagylemezére a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A választás az egyik magyar nyelvű dalra, az Elhagytam magam című szerzeményre esett. A vidám hangulatú dal szövegét Subicz Gábor trombitás írta és énekli.

- A dalszöveghez illő, laza, nyári hangulatú klipet szerettünk volna készíteni. A zenekar néhány közkedvelt budapesti helyszínen bukkant fel, például az óbudai Fő téren és a Zichy-kastély udvarán, a Tabánban, a  Sziget  fesztiválon, a Városligeti-tavon, illetve a Kálvin tér és a Szabó Ervin tér közötti szakaszon. A dalszöveghez hűen néhol buliztunk, néhol pedig szundikáltunk, például villamosmegállóban, szökőkútban, sőt a Libegőn is. A stáb bizonyos jeleneteket felező tempóban rögzített, a szokásos tempó felével énekeltünk, miközben minden más normális maradt. Vicces hatást keltett, amikor visszagyorsították a felvételeket - mondta KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.  Az Elhagytam magam című dal a nyári fesztiválokon az egyik új közönségkedvenc lett.


 
A ska magyarországi nagyköveteinek legnagyobb slágerei a Művészetek Palotája felkérésére november 14-én egy egész estés koncerten szimfonikus átértelmezésben csendülnek fel. A koncertről felvételt készít az m1 tévécsatorna és az mr2 rádióállomás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!