Mosolyt csalt az arcokra

2018.07.28. 08:00

A vagány PedAirCar – Új életre keltették a kis pedálos Moszkvicsot

Az autómániás baráti társaság hitvallása: Olyan esztétikai és mechanikai minőségben dolgozzanak, hogy az nemzetközi szinten is versenyképes legyen. Bármivel szívesen foglalkoznak, csak legyen régi és lehetőleg minél keletebbről származó.

Molnár Sándor

Az eredeti kisautóból tulajdonképpen csak a karosszéria maradt meg Fotók: Miim Photo

A Fullkontakt Garage, a háromfős baráti társaság a közelmúltban a lengyelországi Wroclawban járt a Raceism-en, amelyre ma már Európa minden részéről érkeznek épített autócsodák. A dolog pikantériája, hogy a fiúk egy vagány pedálos Moszkviccsal regisztráltak a nívós találkozóra. A pedálos átalakításának ötlete úgy született meg, hogy a következő fejlesztésükhöz szeretettek volna egy könnyen mozgatható demóautót építeni. Fontos szempont volt, hogy a vezérlő minden tulajdonsága bemutatható legyen rajta, így jött az ötlet, hogy egy kis Moszkvicsot alakítanak át levegős felfüggesztésűvé. Az apró szoci autót egy felajánlótól kapták, aki olvasta a közösségi portálon közzétett posztját a Fullkontakt Garage-nek. Decembertől március végéig dolgoztak a fiúk az autón, amely a Raceism bemutatóra nyerte el végleges formáját. Az eredeti kisautóból tulajdonképpen csak a karosszéria maradt meg, minden mást kivágtak és a legtöbb alkatrész külön készült hozzá. Teljesen egyedi, alumíniumalvázat terveztek, kapott karbon lengőkarokat, munkahengereket és szelepeket. Ezeken kívül egyedileg gyártott kormány, ülés és CNC-forgácsolással készült felnik teszik igazán vagánnyá az autót, amelynek még a boltban vásárolt alkatrészeit is átalakították, így aztán tényleg egy kézműves remek született.

Az eredeti kisautóból tulajdonképpen csak a karosszéria maradt meg Fotók: Miim Photo

A PadAirCar mosolyt csal az emberek arcára ott, ahol bemutatják. Többen érdeklődtek már, hogy rendelhetnek-e belőle a gyermekük részére, de nem tervezik a sorozatgyártását. Az sem elhanyagolható tény, hogy az egyedi különlegesség ára egy jobb használt autóéval vetekszik.

A legtöbb alkatrész külön készült a kis Moszkvicshoz. A szocialista időkből származó apró gépkocsit egy felajánlótól kapták

A Fonó Ádám (műszaki megoldások-szerelés), Bődi Zoltán (elektronika-programozás) és Lakatos Sándor (lakatos munkák-fényezés) alkotta csapat következő munkája egy platós Barkas kisteherautó átalakítása lesz, amelyet hasonló színvonalon akarnak elkészíteni, mint amilyenre a kis Moszkvics sikerült. Hasonlóság még a két projekt között, hogy a Barkas esetében is a karosszéria marad, a többi rész pedig teljesen egyedi gyártásban készül majd el. A csapat ebben az esetben egy hosszabb, hároméves gyártási idővel számol.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!