Lombard Pápa

2012.10.06. 06:09

Elitosztály: Kiheverhető-e a sokk?

Pápa - Újabb nehéz, ám korántsem megoldhatatlan feladat előtt áll a Lombard Pápa élvonalbeli labdarúgócsapat: Zsivóczky Gyula tanítványainak szombaton délután az Újpest vendégeként kellene eredményesen szerepelnie az NB I 10. fordulójában.

Munkatársunktól

A fővárosi lila-fehérek a gyatra szezonkezdés után egyre inkább formába lendülnek, négy mérkőzés óta veretlenek, miközben az utolsó két bajnokijukat megnyerték. (Apró szépséghiba, hogy időközben a másodosztályú Kazincbarcika ellen kipottyantak a Magyar Kupából.)

Ezzel szemben az utóbbi időben biztató játékot produkáló Lombard hazai pályán balszerencsés vereséget szenvedett el a Pécstől, majd egy nem várt, jókora zakóba futott bele Győrben.
 
- A győri mérkőzéssel már nincs értelme foglalkozni, annak a találkozónak a következményei pedig kizárólag a csapat belügyének számítanak. A témát lezártuk, már jó néhány napja az Újpest ellen készülünk. Azonban az csak szombaton délután derül ki, hogy a játékosoknak sikerült-e túllendülniük a győri sokkon. Nem akarunk szabadkozni, nem akarunk ígérgetni, egyszerűen kimegyünk majd a pályára és futballozni szeretnénk. Harcos, kemény játékot várok a fiúktól, és egy olyan csapatot szeretnék látni Újpesten, amire lehet a jövőben építeni. Folytatni kell azt a játékot, amit elkezdtünk Kecskeméten, és amit a vereség ellenére a Pécs ellen mutattunk. Biztos vagyok benne, hogy ki fog jönni a munkánk eredménye - fogalmazott Zsivóczky Gyula vezetőedző. Hozzátette, az eredményt illetően nem kíván jóslatokba bocsátkozni, de az természetes, hogy minimum az egyik pontot haza szeretnék hozni a főváros negyedik kerületéből.

A pápaiak helyzetét nehezíti, hogy a középpályájuk két alapembere, Maróti Béla és Szabó Ottó sérülés miatt nem léphet pályára a szombaton 14 órakor kezdődő összecsapáson. Kérdésünkre a szakvezető elárulta, a kezdőcsapatban az utóbbi mérkőzésekhez képest nem várható drasztikus változás.
 
 


Felújították a különben is kiváló gyepet
 
Az egymást követő két idegenbeli fellépést, illetve a válogatott meccs miatti bajnoki szünetet kihasználva felújították a Perutz stadion centerpályáját. Az egyébként még mindig Magyarország egyik legjobb minőségű játékterének számító gyepet felülvetették, miközben fűmagkeverékkel kvarchomokot szórtak rá, továbbá ahol kellett, pótolták a gyérebb füvet is. Emellett a gyep a szükséges tápanyagokat is megkapta.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!