Lovas

2016.01.21. 10:22

Nógrádi György: Eddig sem jött be a multikulti

Lovas – A multikulturális társadalom megbukott – a többi között ezt mondta Nógrádi György a faluházban tartott előadásán. A biztonságpolitikai szakértő a világ nagyhatalmainak céljairól, az Iszlám Államról és a migrációról is beszélt.

Napló-információ

Hatalmas tömeg várta az idei Lovasi esték első vendégét szerda este. Nógrádi György előadására más megyéből is érkeztek érdeklődők. A szervezőknek több helyiséget meg kellett nyitniuk, és aki nem fért be a nagyterembe, az máshol, kivetítőn élvezhette a szakértő saját történeteivel és stílusos humorával fűszerezett előadását.

Európa nem a világ közepe, ezt az is mutatja, hogy önállóan számos ügyet nem tud megoldani. A világ nagyhatalma az USA, Kína és Oroszország – kezdte az előadását Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő ezután hosszan fejtegette a nagyhatalmak szándékait, majd rátért az Iszlám Állam céljaira is. Azt mondta, a terrorszervezetet két dolog motiválja: egyrészt, hogy ne legyen olyan ország a világon, ahol a parancsára nem robbantanak, másrészt, hogy maga alá gyűrje a világ más terroristaszervezeteit.

Kiemelte: 210 millió migráns van a világban, ennek töredéke jött most Európába. Tavaly 1,7 millió migráns érkezett Németországba, ez pedig átrendezte a német politikai térképet. Új pártok jelentek meg, melyek alapkoncepciója, hogy nem kell több migráns.

Hozzátette: egy felmérés szerint a beérkezett migránsok mindössze tíz százaléka alkalmas valamilyen munkára, pedig jórészt fiatal férfiakról van szó. Nógrádi György beszélt Angela Merkel szerepéről és helyzetéről is, valamint hangsúlyozta, hogy a multikulturális társadalom szerinte rég megbukott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!