2012.10.03. 05:17
Második BL-állomás: Románia
Veszprém - A kézilabda Bajnokok Ligáját az MKB Veszprém a Celje elleni hazai győzelem után a román HCM Contstantával szembeni sikerrel szeretné folytatni.
A veszprémi csapat mestere az elutazás előtti pillanatokban beszélt többek között az esélyekről is.
- A szlovénok elleni eredmény jó, miközben különösen a védekezésünk dicsérhető, hiszen mindössze huszonkét gólt kaptunk - kezdte Carlos Ortega. - Ugyanakkor persze van még mit javítani, vagyis egyértelműen tovább kell fejlődnünk.
- A jelenlegi állapot elég a románok legyőzéséhez?
- Őszintén remélem, hogy igen - nevetett a spanyol szakember. - A Constanta jó csapat, keményen védekeznek és sokat lőnek távolról. Gyakran változtatják a hadrendjüket, miközben Cutura kitűnően mozgatja a csapatot. Nehéz lesz, de természetesen nyerni szeretnénk.
- Úgy tűnik sikerült alaposan feltérképezni a riválist.
- Sok videót láttunk róluk és azt is tudjuk, hogy több játékossal erősítettek a nyáron. Ráadásul hazai közönségük nyilván űzi majd őket, ez is nehezítheti a helyzetünket. Bízom benne, hogy minden nyomást ki fogunk bírni és boldogan utazhatunk haza.
- Kicsit azt hiszem mindenki feszültebb volt az átlagnál, mert ez volt az első BL-meccsünk - utalt a Celje elleni találkozóra Gulyás Péter az MKB válogatott játékosa. - Ez látszott a sok lőtt kapufánkon is. Ettől függetlenül elsőnek jó volt, hiszen fontos, hogy megszereztük a győzelmet.
- Ez most is kötelező.
- Nem szeretnénk lebecsülni román ellenfelünket, hiszen ismerjük erényeit, ám egyértelműen győzni jöttünk Bukarestbe.
A helyszín mindenkinek szokatlan lesz
A Constanta csarnoka nem felelt meg a nemzetközi elvárásoknak, így a mérkőzést Bukarestben rendezik meg szerdán 19 órakor (helyi idő 20.00, tévé: Digisport 1). A csapat Bécsből repült a román fővárosba, ahonnan csütörtökön hajnalban száll vissza Bécsbe és dél körül busszal érkezik Veszprémbe. A rivális az idén nyáron Dragocevic (Kielből), Cutura (Leon), Humet, Val Sancho (Aragon) kézilabdázókkal erősítette meg keretét. A Constanta az első körben 35:31 kikapott Göteborgban.