Tokió 2020

2018.07.12. 12:15

Véglegesítették az olimpiai láng útvonalát

A korábban ismertetett tervnek megfelelően Fukusima prefektúrából startol majd el Japánban a váltófutás az olimpiai lánggal a 2020-as tokiói nyári játékok előtt.

Forrás: afp

A szervezők már áprilisban bejelentették, hogy az első szakaszban a 2011-es szökőár és atomkatasztrófa sújtotta térségben – Fukusimában, Ivatéban és Mijagiban – adják kézről kézre a fáklyát, és a csütörtöki véglegesítésnél ezt megerősítették.

A rajt március 20-án lesz, később Okinava szigetén futnak a fáklyával, ahonnan az 1964-es játékok előtt elindult a staféta. Ezután északra tart a váltó, és a láng a tervek szerint július 10-én érkezik meg a fővárosba.

Az útvonaltervet a szervezők a kormány képviselőivel tartott ülésükön hagyták jóvá.

Koike Juriko tokiói kormányzó szerint üzenete van annak, hogy az egész országot érintő staféta az újjáépítést szimbolizáló lánggal Fukusimából indul el.

Josino Maszajosi újjáépítési miniszter úgy fogalmazott, a váltófutás fukusimai rajtjával szeretnék bemutatni, hogy Japán talpra állt az észak-keleti térséget ért katasztrófa után.

„Reméljük, hogy túlélők is futnak majd a lánggal”

- tette hozzá.

A japán partok mentén 2011. március 11-én történt 9-es erősségű földrengést követő szökőár elárasztotta a fukusimai atomerőművet, tönkretette a hűtőrendszerét és a hat reaktor közül háromban megindult a fűtőanyag fúziója. Több tízezer lakosnak kellett elhagynia az otthonát a sugárzásveszély miatt. A cunamiban több mint 18 ezer ember halt meg vagy tűnt el, az 1986-os csernobili katasztrófa óta legsúlyosabb atomerőmű-baleset áldozatainak hivatalos számát azóta sem tették közzé.

A fáklyás staféta Japán mind a 47 prefektúráját érinti majd. A tokiói olimpia 2020. július 24-én kezdődik.

Borítókép: A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülése 2017. szeptember 13-án

AFP PHOTO / Fabrice COFFRINI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!