Visky András a Bródyban

E hét (Erdélyi Napok) keretein belül érkezett Ajkára a Bródy Imre Gimnáziumba Visky András erdélyi költő, drámaíró, dramaturg, aki számos elismerést tudhat magáénak (József Attila-díj, Látó-nívódíj stb.) és megjárta Amerikát is. Az írót a PE oktatója, Forintos Éva és hallgatója Tóth Regina kísérte iskolánkba.

Forintos Éva hangsúlyozta, hogy a két iskola közötti együttműködést és a Bródy magyar munkaközössége által elindított humán képzést fontosnak tartják és támogatni kívánják, hiszen a környéken ez az egyetlen iskola, amely fel merte vállalni azt, hogy a mai világban a bölcsész karra készítse fel diákjait.

Visky András kötetlen témában tartott előadásának fő motívuma a színház és saját írói pályafutása volt. Elmesélte, hogy szomorú gyermekkorának és hányattatott sorsának köszönheti, hogy végül, író lett belőle. „Az első emlékem gyermekként az, hogy fogoly vagyok. Egy fogolytáborban lettem először öntudatos ember.” Megtudtuk, hogy az 58-ban elítélt édesapja szabadulásáig, öt éven keresztül édesanyjával és hat testvérével a Gulágban élt, ott tanult meg beszélni. Elmondása szerint a táborban csak ők voltak magyarok, ott pedig senki nem beszélt magyarul. „Mikor apám nem volt velünk, a legidősebb testvérem fordított nekünk, ő azonnal felnőtté vált.” A szerző elárulta, hogy féltve őriz egy iratot, mely a román történészeknek is rendkívül becses darab. Azt bizonyítja, hogy gyermekeket is elítéltek a diktatúra idején. „Kétéves voltam akkor, a nevemhez szóló ítélet is született.” Kalandos életének minden momentuma megragadt benne. „Nagy írói anyagaim vannak. Nem kell semmit kitalálnom.” Többször látta édesanyját sírni, évekig füvekből készült főzelékeket evett, a tapasztaltabb foglyoktól megtanult lopni. „Az ételek közt különböző hierarchiák voltak. A nagyobb testvéreim gyümölcsöt és karbidot is tudtak lopni.” Éjszakai halászat közben egy üvegbe tett karbid felrobbant testvére kezében, Feri arca csupa vér volt, édesanyjuk meg volt győződve arról, hogy kifolyt a gyermeke szeme. Később kiderült, hogy az üveg mindenhol megvágta testvérét, csak a szemei maradtak épek. Az előadás végén egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a román színház mennyivel szabadabb, mint a magyar. Romániában a szimbólumok, a jelképek ugyanolyan fontosak, mint a szöveg. Magyarországon a színház főképp nyelvközpontú, bár ez attól is függ, hogy a különböző kultúrában élő embereknek mire van igényük. „A drámát nem az író írja, hanem a színházi tradíció.”Zárásként az író tolmácsolásában hallhattuk saját, A kéz című novelláját.