Olvasó

2014.08.13. 09:45

Élmények a vakáció idején Bakonyoszlopon

Bakonyoszlop - A Bakonyoszlopi Községi Önkormányzat és a Német kisebbségi önkormányzat támogatóival karöltve idén is megszervezte a nyári gyermektábort.

Kiss Milán

Célja, hogy egy hétre lefoglalja a falusi fiatalokat, élményt adjon nekik, illetve a szülőket segítse a gyermek-felügyelet megszervezésében.

A tábor végén a megyei könyvtár támogatásával a pápai Dunántúli Református Egyház-kerület Tudományos Gyűjteményeinek Múzeumában található múmiát tekinthették meg. Fotó: Kiss Milán

Az ötnapos tábor nagyszerűen telt. Az első nap játékos vetélkedők, tekeverseny és túra szerepelt a rendezvénynaptárban. A második nap a veszprémi Érsekségi Turisztikai Központ Szaléziánumába és a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkba látogattak a táborozók. A kicsiknek nagyon tetszettek az állatok, de a játszótereken is sok időt töltöttek. A nagyobbak az oroszlánokat és a barnamedvét találták érdekesnek, az állatsimogatóban pedig mindenki megtalálta és megszeretgethette a kedvencét. A gyűrűsfarkú majmokat közelről etetés közben is láthatták a gyerkőcök. Ahogy a legtöbb majomra, a gyűrűsfarkúakra is jellemző a lopás. Szinte minden érdekli őket, és ami mozdítható, azt el is viszik. Érdekes történeteket hallhattak a látogatók, miszerint lelopták a kisbaba zokniját, elcsenték a mobiltelefont és hasonló kisebb tárgyakat.

A következő napon Zircre látogattak a gyerekek. A Zirc Kistérségi Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat szervezésében megismerkedhettek a zirci tűzoltók munkájával, illetve bűn- és baleset-megelőzési előadáson vehettek részt. Meglepetésként Varga Bence bűvész is jött, aki ugyan nem árulta el az összes titkát, de a nézők egy trükk erejéig bepillanthattak a kulisszák mögé. A zirci Bagolyvár Fogadó finom ebéddel és palacsintával várta a zirci és bakonyoszlopi kicsiket és nagyokat. Az utolsó előtti napon csapatokba szerveződve versenyen vettek részt a gyerekek. Minden csoportot egy-egy felnőtt segítette.

A tábor végén a megyei könyvtár támogatásával a pápai Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Múzeumában található múmiát tekinthették meg. Végül a Várkert fürdőben pancsolhattak a nap végéig.

A szervezők köszönik a támogatók segítségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!