Emlékem Hadnagy Lászlóról

Szeretném ezek sokadalmát szaporítani Hadnagy Lászlóról szólóan. Felbátorított erre bátyám, Márkus Zoltán július 30-án megjelent cikke.

1956-ban végeztem a Pápai Állami Tanítóképzőben. Az ő szavait ismételve mondtuk az eskü szöveget a Megyeházán. Az én kinevezésem Várpalotára szólt. A Veszprémben végzettek közül háromé szintén, egyikük Városlődre került. Nem szívesen szakadt el tőlük. Kiürült a nagy terem, én könnyekkel küszködve ültem a helyemen. Hadnagy László fürkésző szeme észrevette bánkódásom, odajött hozzám.

- Mi baj, aranyoskám? – faggatott.

- Nekem emlékeim vannak Városlődről. Az ottani Állami Gazdaságban arattunk tíz napig. Az iskola két tantermében emeletes vaságyakon helyeztek el bennünket. Az iskola igazgatója, Tóvári Lajos bácsi és helyettese Koppányi Pista bácsi gyakran belátogatott. Ők olyan benyomást keltettek bennem, hogy szívesebben tölteném gyakorló éveimet közelségükben, tantestületükben.

- Megoldjuk! – mondta.

Elintézte a cserét közöttünk. Mindkettőnk vágya teljesült. Ahogy az iskolavezetés, a kollégák, tanulók, szülők fogadtak, s a családalapításom alakult, lassan 60 éve innen gondolok erre a napra.

Létem lényege nem csak az iskolai, de a kultúra terjesztését illetően más területre is szétszóródott, ahogy Hadnagy László Úré is.

Jusson fel hozzá köszönetem emberiességéért!

Páter Mihályné

ny. tanítónő

Városlőd