2015.11.03. 10:44
Deák Ferenc nyomában
Nem kellenek ahhoz évfordulók, hogy megemlékezzünk nagy magyarjainkról. Az Ajkai Bánkis Természetjárók Nyugdíjas Klubjának 51 tagjával egy szép őszi napon kirándulást tettünk a haza bölcse kehidai birtokára.
Felkerestük a Deák-kúriát, mely ma múzeum. Megnéztük a Szent László-kápolnát, majd a Deák-kúthoz 2 kilométert sétáltunk. Sokszor pihent és elmélkedett ott a reformkor vezéralakja! (A hely érdekessége, hogy ingával kimutatható a Szent György-vonal energiája, mely az ezoterika szerint állítólag jótékonyan hat az emberi szervezetre.) A temetőkápolnát is felkerestük, ami a Deák család kriptája. Deák Ferenc 1876. január 29-én hunyt el, és a Kerepesi temetőben nyugszik. Ravatalánál Erzsébet királyné is imádkozott. Kossuth Lajos cipruslombot küldött a sírjára a turini (Torinó) száműzetéséből. Mi is nagy tisztelettel emlékeztünk a Batthyány-kormány igazságügy-miniszterére, kinek cselekedeteiben mindvégig törvénytisztelet, igazságosság, becsületesség és méltányosság nyilvánult meg.
Ha már erre jártunk, megnéztük a kallósdi kerek templomot, és kisétáltunk a Zala-szigeti Árpád-kori templomromhoz. Ezeréves története alapján töredékeiben is megigéző ez a téglaépítmény.
A tartalmas történelmi sétát kehidakustányi fürdőzéssel zártuk.
Csuba Erzsébet klubtag
Ajka