170. évforduló

2019.05.12. 11:15

Buda várának visszafoglalására emlékeznek

Pirotechnikai látványelemekben gazdag, több száz katonát felvonultató csatabemutatóval emlékezik Buda vára visszafoglalásának 170. évfordulójára május 19-én a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség a fővárosi a Kapisztrán téren.

A szervezők közleményükben kiemelték, hogy május 21. a magyar honvédelem napja. 1849-ben ezen a napon foglalta vissza a Görgei (Görgey) Artúr vezette honvédsereg Buda várát. Mint felidézték,

Buda ostroma az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontja volt, amely 1849. május 4-től május 21-ig tartott, és az ostromló magyar erők győzelmével ért véget.

A 170. évforduló alkalmából május 19-én idén is bemutatják a párbeszédes dramatizált csatabemutatót az Esztrád Színház jóvoltából, Korcsmáros György rendezésében.

A megemlékezés erejét a festői budavári környezet és 200 gyalogos és lovassági katona biztosítja

- írták a közleményben.

Az előadást a Buzogány toronynál felvett budavári betörés képei előzik meg, amelyet óriáskivetítőn tekinthetnek meg a résztvevők. Eközben a császáriak a helyszínen élőben készülődnek az ellentámadásra, majd a betörés első sebesültjei is megérkeznek a Hadtörténeti Intézet és Múzeum épülete elé. A betörés után a magyar tüzérek az elfoglalt császári ágyúk segítségével látványos robbantásokkal szemléltetik az osztrák barikád elleni támadást. A visszavert honvédek intenzív tüzérségi és a gyalogsági sortüzet indítanak a császáriak ellen, majd egy végső szuronyroham után a császáriak megadják magukat.

A Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség 1991-ben alakult társadalmi szervezet. Fő célkitűzése a magyar katonai hagyományok ápolása, a honvédelmi értékek megőrzése és átadása a jelen, illetve a jövő nemzedékének látványos bemutatók segítségével. A hagyományőrző lovas és gyalogsági katonák, a tüzérségi bemutatók, a nagyszámú robbantásimitáció, a puskasortüzek, a szuronyok, a kardok összecsapása pedig nem csupán a magyar katonai hagyományt eleveníti fel, hanem valódi élményt ad gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában