gyilkossági kísérlet

2021.08.10. 07:30

Iránban szándékosan elütöttek két nőt, amiért nem takarták el a hajukat

Súlyosan megsebesült két nő az északnyugat-iráni Urmia városában, amikor egy férfi szándékosan elütötte őket, mert nem viseltek fejkendőt – közölték helyi sajtóforrások hétfőn.

Az Ilna hírügynökség beszámolója szerint a férfi és a nők között éles szóváltás kezdődött, az előbbi ugyanis

úgy találta, hogy a nők öltözködése nem felel meg az iszlám előírásainak.

A férfi ezt követően hajtott közéjük a járművel. Az áldozatok sebesülése súlyos, de nincsenek életveszélyben – tette hozzá a hírügynökség.

A sofőrt letartóztatták.

Igazságügyi tisztségviselők elítélték az esetet, kiemelve, hogy nem támogatnak semmiféle önbíráskodást. Maszúmeh Ebtekar, az ország nőkért és családi ügyekért felelős alelnöke a támadást gyilkossági kísérletnek nevezte, és kemény büntetést sürgetett.

Iránban az 1979-es iszlám forradalom óta a lányoknak kilencéves koruktól kell fejkendőt és a test körvonalait eltakaró bő ruhát hordaniuk, ám e törvények 42 évvel a forradalom után sem túl népszerűek az iráni nők körében. A hatóságok többször arra panaszkodtak, hogy

képtelenek betartatni az előírásokat, mert ez naponta több száz nő letartóztatását eredményezné.

Ugyanakkor azonban sokan még mindig úgy gondolják, hogy a fejkendő elhagyása súlyos csapás lenne az irániak erkölcseire nézve, és több tüntetést is tartottak már azért, hogy a hatóságok vegyék szigorúbban az erre vonatkozó jogszabályokat. Az ilyen jellegű megmozdulások néha erőszakba torkollanak.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget