Májusra lesz kész

2022.12.22. 12:12

Hónapokkal később adják csak át az M3-as metrót

Március helyett csak májusban tudják átadni az utolsó két megállót.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója, Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes és Karácsony Gergely főpolgármester

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

–A kivitelezőkkel történt egyeztetések után sikerült egy új ütemtervet kialakítani. Bár az M3 metróvonal felújításának befejezését 2023 márciusára terveztük, a megújult Nagyvárad tér és Lehel tér végül 2023 májusától fogadhat az utasokat

– írja a Népszava nyomán a Magyar Nemzet. A lap 2021 októberi átadási határidőket firtató kérdésére a BKV azt válaszolta, hogy a „Swietelsky Vasúttechnika Kft. által végzett kivitelezési munkák befejezésének szerződés szerinti határideje 2023. január 6., ekkor kezdődhet el a műszaki átadás-átvételi eljárás. Ezt követik a próbafutások, amelynek végén megnyitható a vonal az utasok előtt. 

A VG.hu már szeptemberben megírta, hogy nem tudják tartani a legutóbb vállalt 2023. első negyedévi befejezést. Bár akkor Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta a cikkről, hogy nem igaz, ám a projekt hivatalos honlapján is ez a dátum szerepelt. 

Mint kiderült, akkor ezt gyorsan kitörölték, és 2023 májusra módosították azt. 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában