Botrányos ügyek

2023.02.22. 11:03

A baloldali közvélemény-kutató, Pulai András cége is kaphatott a guruló dollárokból

A dollárbaloldal amerikai pénzeiből több magáncég is részesedett, köztük a Publicus Kft. is. A Pulai András által vezetett közvélemény-kutatásokkal és politikai elemzésekkel foglalkozó vállalkozás korábban a Gyurcsány-kormánnyal szerződött, de az utóbbi években is kapott megbízást a Demokratikus Koalíciótól, illetve rendszeres beszállítója baloldali önkormányzatoknak. A választási kampányhoz érkezve a Publicus 2021-ben a rekordot jelentő 199,2 millió forinttal megduplázta az egy évvel korábbi 101 milliós bevételét. Emlékezetes baklövésük: Pulai András cége volt az, amely 20 százalékkal tévesztette el a választási eredményt.

Forrás: Facebook

Több ismert baloldali kötődésű céghez jutott jelentős összeg a guruló dollárokból, vagyis az ellenzék 2022-es választási kampányának külföldi finanszírozásából, ami mindent egybevetve több mint négymilliárd forintot tett ki.

A titkosszolgálati elemző munka azt is megállapította, hogy az Action for Democracy (AD) által folyósított összegek végfelhasználói olyan cégek voltak, amelyek elsősorban politikai elemzéssel és/vagy marketingtevékenységgel foglalkoznak – írja az Origo

A Publicus Intézet 2006 óta végez döntés-előkészítő kutatásokat és elemzéseket vállalatoknak, közszolgáltatóknak, önkormányzatoknak és kormányzati szerveknek. Az intézet élén Pulai András áll, de elemzőként a Független Diákparlament korábbi szóvivője, Kálló Dániel is alkalmazottként jelenik meg. 

A Publicus rendszeresen végez közvélemény-kutatásokat baloldali önkormányzatoknak, így például negyvenmillió forintot fizetett nekik a zuglói önkormányzat hangulatjelentések készítéséért.

Az intézet rendszeresen együttműködik a Népszavával is, és 

Pulai András több szállal kötődik a DatAdathoz, pontosabban egyik tulajdonosához, Dessewffy Tiborhoz.

Pulai 2008-ban a Dessewffy érdekeltségébe tartozó Demos Kft.-nél dolgozott kutatóként, miközben már a Publicust vezette. Ebben az évben a Demos Kft. 25 millió, a Publicus Kft. pedig húszmillió forintos megrendelést kapott a Gyurcsány-kormány Miniszterelnöki Hivatalától.

A Publicus 2017 óta folyamatosan tudja növelni a nettó árbevételét, 2021-ben rekordbevételt jelentő 199,2 millió forintot értek el. Ez majdnem a duplája volt a 2020-as 101 milliós bevételnek. 

A választási kampány során a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció 1,2 millió forintos megbízást kötött a Publicus Intézettel.

A Publicus 2019 óta 2,7 millió forintot költött olyan hirdetésekre, amelyekben Karácsony Gergely és a fővárosi vezetéssel kapcsolatos kérdések jelennek meg. 

A fővárosi önkormányzat honlapján elérhető szerződések szerint eddig közel húszmillió forint értékben kapott megrendeléseket a Publicus Karácsony Gergelyéktől.

Mindezek azért fontos információk, mert a már idézett nemzetbiztonsági jelentés megerősíti, hogy a külföldről érkező pénzügyi forrásokkal kapcsolatba került cégek – köztük a Publicus Kft. – megbízott félként szerepelnek egyes ellenzéki pártok kampánybeszámolóiban is. Az a hatályos magyar jogszabályok megsértését jelenti, ha ezek a cégek a pártok számára nyújtott szolgáltatásokat a külföldről érkezett forrásokból finanszírozták – olvasható a jelentésben.

Az ÁSZ az Origo kérdésére közölte: 

a jelentés alapján felmerülhet a kétség, hogy az együttműködő baloldali pártok kampányköltései az elszámolásban nem jelennek meg teljeskörűen. A folyamatban lévő ellenőrzés során ezért az ÁSZ megkeresi az érintett magáncégeket.

A teljes cikket ITT olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában