Diplomácia

2023.03.02. 12:27

Szijjártó Péter: fel kell lépni az energiaügyek átpolitizálása és ideologizálása ellen (videó)

Az energiaellátás kérdését nem szabad politikai vagy ideológiai szempontból megközelíteni, nagyobb esély lenne a kihívások megoldására, ha a nemzetközi közösség azokra a fizikai valóságukban tekintene; Magyarország ezért kiáll amellett, hogy legalább az energiapolitika területén két lábbal kell állni a Földön – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Zágrábban.

Forrás: Szijjártó Péter/Facebook

Fotó: MARTON_KIRALY

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Transzatlanti Energetikai Partnerségi Együttműködés ülésén arról számolt be, hogy ma két nagy kihívás jelentkezik az energiabiztonság terén, az egyiket az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók jelentik, míg a másik az, hogy az energiaügyek egyre átpolitizáltabbá és ideológiák által fűtöttebbé válnak.   

Felszólalásában leszögezte, hogy jóval nagyobb esély lenne a kihívások megoldására, ha azokra a fizikai valóság talaján állva tekintene a világ. 

Ideológiákkal nehéz a házakat vagy a lakásokat fűteni, álmokkal nehéz bármiféle energiaforrást teremteni

– fogalmazott.   

Hozzátette: a politikai és ideológiai viták miatt már most is több tízmilliárd köbméternyi földgáz hiányzik az európai ellátásból, és „mi nem akarjuk azt, hogy az energiaellátás más formái, például a nukleáris energia ezen mesterséges politikai ideológiai viták áldozatává váljon”.   

Magyarország ezért kiáll amellett, hogy legalább az energiapolitika területén két lábbal kell állni a Földön.  

Hasonló problémának nevezte a zöld célkitűzések kérdéskörét is, amelyeknek leginkább arról kellene szólniuk, hogyan óvja az emberiség a környezetet, hogyan őrizze meg a bolygót a mai formájában, ehelyett azonban a kérdést politikai és ideológiai mozgalmak sajátították ki.   

Az energiavitákat vissza kell terelni a normalitás, az észszerűség talajára

– vélekedett, aláhúzva, hogy ehhez öt feltétel mindenképp szükséges.  

Szijjártó Péter elsőként kiemelte, hogy 

a nemzeti kompetenciákat tiszteletben kell tartani, márpedig az energiamix összeállítása nemzeti hatáskör, ráadásul ez szuverenitási kérdés is, hiszen ez energiaellátás biztonsága szuverenitási kérdés.

A második pont, hogy nem szabad megfeledkezni a fizikai valóságról, az ellátáshoz forrásra és szállítási útvonalra van szükség, ha ezek egyike is hiányzik, az nem valós megoldás, az ideológiák ezt nem írhatják felül. 

  Ezután a diverzifikációt említette, azonban problémásnak nevezte, hogy erre nem az energiaforrások számának bővítéseként tekintenek, hanem csak a „függőség földrajzi irányának megváltoztatásaként”. A magyar kormány ugyanakkor nem akar feladni energiaforrásokat, nemcsak a földrajzi irányon kíván módosítani, hanem új ellátási útvonalakat szeretne.   

A zöld célkitűzések kapcsán szintén az észszerűség megőrzésének fontosságát hangoztatta, mondván, hogy ez nem politikai alkudozás terepe. Rámutatott, hogy a környezetvédelemnek és a gazdaság fejlesztésének kéz a kézben kell járnia, ez igenis lehetséges, és ha a kettő közötti egyensúly felborul, azzal mindkét terület hitelessége veszélybe kerül. 

  A miniszter utolsó pontként a nukleáris energiára is kitért, és leszögezte, hogy enélkül nem lehetséges a zöld célok teljesítése, a sikeres energiaátmenet, a hosszú távú energiabiztonság garantálása, valamint a gazdasági versenyképesség javítása.   

Aláhúzta, hogy folytatni kell a küzdelmet a nukleáris energiával szembeni hátrányos megkülönböztetés ellen, mivel biztonságos, olcsó, fenntartható és kiszámítható energia-előállítási módról van szó, ezért támogatni kellene az atomerőművek építését, nem akadályozni.   

„Nem értünk egyet semmi olyan intézkedéssel, amely korlátozná a nukleáris együttműködést, például Oroszországgal. Ez veszélyeztetné a globális nukleáris biztonságot, illetve az energiaellátást” – közölte. 

  

„Tisztában kell lennünk azzal, hogy a nukleáris energiával szembeni mozgalmak jól finanszírozottak és jól szervezettek, ezért további támadásokra kell készülnünk, jórészt ideológiai alapokon, mivel fizikai és realisztikus alapon nincs igazán alapja a támadásoknak” – tette hozzá.   

Az európai energiaellátás biztonságát nem lehet garantálni a jövőben, hogyha azt nem egy valós fizikai kérdésként fogjuk fel, hanem politikai és ideológiai viták áldozatává válik

– összegezte a miniszter.   

Elmondta, Magyarország is annak köszönheti az energiaellátás biztonságát, hogy „mindvégig a józan ész talaján tudtunk maradni, mindvégig képesek voltunk arra, hogy ne politikai és ne ideológiai kérdésként, hanem valós fizikai kérdésként kezeljük az energiaellátás problematikáját”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában