Összetartás

2023.08.09. 07:41

A Párbeszéd alapítványai támogatják a szélsőbaloldali aktivistaképzőket

A pedofil- és antifa-botrányokban való érintettség gyanújába keveredett Jámbor András-féle Szikra Mozgalom nyári tábora is egy ezek közül - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet cikke.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester és Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke a budapesti Széchenyi István téren 2019. július 3-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd több szálon is támogatja a brutális embervadászatig fajuló budapesti Antifa-akciókban való részvétel gyanújába és az egyik tagjának élettársa révén pedofilbotrányba keveredett Szikra Mozgalmat, illetve annak nyári ifjúsági csapatépítését tudta meg a lap

A Szikra Mozgalom bodajki ifjúsági aktivistaképző táborát három éve segíti anyagi forrásokkal például a Párbeszéd zöldalapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány, amelynek kurátorai között olyan személyek is tevékenykednek, mint Szabó Tímea és Tordai Bence, a párt országgyűlési képviselői. 

Ez azért is különös, mert az alapítványt elvileg nem szélsőbaloldali célokra és agitációra hozta létre a Párbeszéd 2014-ben. 

Az úgynevezett „közösségépítés” érdekében elkezdték a hálózatépítést is, ennek vezérhajója lett az a Zöld Terasz Alapítvány, amelyet Scheiring Gábor, a Párbeszéd politikusa alapított, de a kuratóriumba bevették Perjés Gábor párbeszédes önkormányzati képviselőt, aki  – mint ismert – a Karácsony Gergely kampányát finanszírozó 99 Mozgalom koordintátora volt. 

A Megújuló Magyarországért Alapítvány a nemzetközi Green European Foundationnal (GEF) is együttműködik.

A kurátorok között Jávor Benedek, a Párbeszéd politikusa, a Karácsony Gergely vezette főváros brüsszeli irodájának vezetője mellett olyan uniós politikus is szerepet vállalt, mint Gwendoline Delbos-Corfield uniós zöldpárti politikus. 

Mint ismert, Corfield volt annak a jogállamisági vizsgálatnak a vezetője, amely alapján újabb, hazánkat elítélő jelentés születhetett a hírhedt Sargentini-jelentés mintájára.

A teljes cikk ITT érhető el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában