Elhibázott válaszok

2023.09.14. 12:22

A háború izolálása helyett az EU globalizálta annak negatív hatásait

Az Európai Unió válaszlépései az ukrajnai háború izolálása helyett globalizálták annak negatív hatásait, s csak remélni lehet, hogy maga a fegyveres konfliktus nem fog globálissá válni – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Isztambulban.

MW

Szijjártó Péter a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) gazdasági és kereskedelmi miniszteri szintű ülésén vett részt

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter

Fotó: MARTON_KIRALY

A tárcavezető a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) gazdasági és kereskedelmi miniszteri szintű ülésén kiemelte, hogy az EU az elmúlt évtizedek legsúlyosabb gazdasági és biztonsági kihívásaival néz szembe, a közösség ugyanis rendkívül elhibázott válaszokat adott az ukrajnai háború kitörésére. 

Az Európai Uniónak izolálnia kellett volna a háborút, ehelyett a döntései a háború következményeinek globalizációjához vezettek. Imádkozunk azért, hogy maga a háború ne váljon globálissá

– mondta.

Aláhúzta, hogy ezek a téves döntések igen sokat ártottak a Kelet és Nyugat közötti együttműködésnek, a szankciók ráadásul teljes kudarcnak bizonyultak, amelyek eredményeként az EU versenyképessége is jelentősen meggyengült.

Ezek a körülmények még inkább felértékelik megfigyelői státuszunkat a Türk Államok Szervezetében, illetve az együttműködésünket a szervezettel és annak tagállamaival

– szögezte le.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Magyarország mindig a világ ismételt blokkosodása ellen volt, mivel  a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy hazánk rendre rajtaveszített a két blokk közötti civilizált együttműködés hiányán, a kormány ezért továbbra is a konnektivitás pártján van.

Európa versenyképességének javítása nem lehetséges a kelet-nyugati együttműködés helyreállítása nélkül, és erre egyre kisebb az esély

– vélekedett.

Szövetségre lép egymással a Gülermak csoport és a V-Híd

A világ 15 legnagyobb közlekedési infrastruktúrával foglalkozó vállalatának egyike, a Gülermak csoport és Közép-Európa most már legsikeresebb vasútépítő cége, a V-Híd szövetségre lép egymással - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.

Szijjártó Péter a bejegyzésben jelezte: Magyarország és Törökország gazdasági együttműködése folyamatosan és dinamikusan fejlődik, a kereskedelmi forgalom most már eléri a 4 milliárd dollárt (mintegy 1440 milliárd forint). A török vállalatok folyamatosan hajtanak végre beruházásokat Magyarországon, és a magyar cégek is megjelentek a török piacon - tette hozzá.

A Gülermak csoport és a V-Híd szövetségével új szintre lép az együttműködés - hangoztatta a tárcavezető. Ez ugyanis megteremti a lehetőséget arra, hogy a két vállalat közösen vegyen részt nagy vasútépítési munkálatokban, hiszen kettejük közös kapacitása a legnagyobb európai projektek végrehajtására is alkalmassá teszi őket.

Hosszú ideig csak külföldi cégek vitték a prímet a magyarországi vasútépítési piacon, de most végre elérkezett az a helyzet, hogy van egy "nemzeti bajnokunk", a V-Híd, amely külföldön is nagy nemzetközi projekteket vihet sikerre - fogalmazott Szijjártó Péter, hozzáfűzve, hogy ezt segíti az együttműködés.

A tárgyaláson részt vett a Gülermak csoporttól Kemal Güleryüz, az igazgatósági tanács elnöke, Mustafa Tuncer európai igazgató és Alper Uzman vezérigazgató, a V-Híd részéről pedig Mészáros Lőrinc tulajdonos, Sárváry István vezérigazgató és Vadkerti-Tóth Tihamér, a cégcsoport nemzetközi ügyek tanácsadója.

Majd kitért arra is, hogy az európai-orosz kötelékek egyenként történő elvágása után számos politikus beszél ma már az európai és a kínai gazdaság szétválasztásáról, ami viszont óriási hiba lenne. Fontos platformnak nevezte a TÁSZ-t a „hídépítés” szempontjából, és rámutatott, hogy a hagyományos ellátási vonalak egy része mára ellehetetlenült, a szervezet tagállamai pedig fontosak lehetnek a kelet-nyugati fizikai összeköttetések biztosításában a következő években.

A miniszter közölte, hogy a türk országok együttes bruttó hazai terméke (GDP) a 14. legnagyobb lenne a globális rangsorban, és eközben a világ harmadik legnagyobb földgázkészletével rendelkeznek, fontos szerepet játszhatnak így az energiabiztonság javításában.

Kiemelte: 

a magyar energiaellátás biztonsága nem lenne lehetséges a türk államok nélkül, a szankciós fenyegetések ellenére is megépített Török Áramlat vezeték nélkül, ahogy a diverzifikáció sem lehetne sikeres.

Ugyanakkor megemlítette, hogy a felek közötti barátság „nem gázbarátság”, hiszen az együttműködés építése már több mint tíz éve megkezdődött, amit akkoriban élesen kritizáltak az európai vezetők, akik ma közös fényképekért állnak sorban az érintett országok vezetőivel.
Szijjártó Péter ezután támogatásáról biztosította a koordinált fellépést bizonyos ügyekben, s üdvözölte a közös beruházási alap létrehozását, amelyhez szavai szerint a kormány kész hozzájárulni 100 millió dollárral.

Hozzátette, hogy Magyarország a szintén felállítani kívánt Zöld Pénzügyi Tanács munkájában is részt fog venni, mert a zöld átállás, a fenntartható növekedés nagyon fontos hazánk számára, amely egyike a világ azon húsz államának, amelyek a károsanyag-kibocsátásuk csökkentése mellett tudják biztosítani a GDP-bővülést. Illetve méltatta a türk különleges gazdasági övezet létrehozását célzó erőfeszítéseket is, s tudatta, hogy beruházásokra ösztönzik a magyar cégeket.

Végezetül pedig aláhúzta, hogy a Magyarország és a TÁSZ-országok közti kereskedelmi forgalom tavaly átlépte a négymilliárd dollárt, és 2023 első felében meghaladta a 2,8 milliárd dollárt, ami 28 százalékos növekedést jelent.

Türkmenisztán hamarosan nagykövetséget nyit Magyarországon, és a magyar kormány is hasonló döntést hozott 

A tárcavezető a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) gazdasági és kereskedelmi miniszteri szintű ülésén közölte, hogy idén megnyílt Üzbegisztán nagykövetsége Budapesten, és Magyarországé is Taskentben, ezzel mostanra teljesült az a 2018-es vállalás, hogy hazánk a TÁSZ mindegyik tagállamában jelen legyen diplomáciai képviselettel, és fordítva.

Ennek kapcsán pedig bejelentette, hogy a szervezetben hazánkhoz hasonlóan megfigyelői státusszal rendelkező Türkmenisztán is nagykövetséget nyit Magyarországon, és a magyar kormány is hasonló döntést hozott.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az elhibázott európai intézkedések sokat ártottak az elmúlt években a Kelet és Nyugat közötti együttműködésnek, ezért a TÁSZ is fontos platform lehet a „hídépítés” terén. Rámutatott, hogy az eddigi ellátási vonalak egy része mára ellehetetlenült, a szervezet tagállamai pedig nagy szerepet játszhatnak a kelet-nyugati fizikai összeköttetések biztosításában a következő években.

„Európa versenyképességének javítása nem lehetséges a kelet-nyugati együttműködés helyreállítása nélkül, és erre egyre kisebb az esély” – vélekedett.

Illetve leszögezte, hogy Magyarország mindig is a világ ismételt blokkosodása ellen volt, a történelmi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy hazánk rendre rajtaveszített a két blokk közötti civilizált együttműködés hiányán, a kormány ezért továbbra is a konnektivitás pártján van.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában