Bűnlajstrom

2024.01.28. 08:34

Súlyos testi sértés kísérlete miatt állhat bíróság elé a Lánchíd-botrány főszereplője

Vig Mórt, az Amnesty International Magyarország igazgatójának testvérét azzal vádolják, hogy megverette felesége volt párját - idézi fel a Mandiner.

MW

Forrás: NAV/YouTube

Szinte a teljes büntető törvénykönyvet lefedik azok a bűncselekmények, amelyekkel összefüggésbe hozták azt a nehézfiút, akit a százmilliós számlagyár-ügybe belebukó, a Lánchíd-botrányban is felbukkanó Vig Mór megbízhatott haragosa összeverésével – ismerteti a Mandiner. A férfinak volt egy bűntársa is, akit korábban a hírhedt „kötözős” rablóbanda egyik tagjaként azonosítottak a hatóságok. Vignek haragosa összeveretése ügyében felbujtás miatt kell felelnie - írják.

Hamarosan súlyos testi sértés kísérlete miatt áll bíróság elé a több száz millió forintos számlagyár működtetésével is gyanúsított Vig Mór, akit azzal vádolnak, hogy megverette felesége volt párját. Az exügyvédről az is tudható, hogy testvére Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.

A lap szerint az erőszakos bűncselekmény 2020-ra nyúlik vissza, amikor azért „vette elő” Vig Mórt a hatóság, mert egy elmérgesedett vita után verőlegényeket küldhetett felesége volt kedvesére.

A két elkövetőt megtalálták a rendőrök, és mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki. Viget, mint a bűncselekmény megbízóját ugyancsak azonosították, és felbujtás gyanújával őt is kihallgatták a nyomozók. Az eljárást végül mégis megszüntették, mert a hatóság szerint kétséget kizáróan nem lehetett bizonyítani, hogy az érintetteknek köze lenne a bűncselekményhez.

Az áldozat ebbe nem törődött bele, és pótmagánvádat terjesztett elő, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) befogadott, a tárgyalás pedig rövidesen kezdetét veszi.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy a férfi a verés következtében nem szenvedett maradandó sérüléseket. A rendőrségi iratokból ugyanis kiderült, hogy viperával estek neki, és ott ütötték, ahol érték: a sértett a fején, a karján és a lábán is komoly sérüléseket szenvedett. 

Az sem mellékes körülmény, hogy az egyik támadó az alvilág jól ismert alakja, akit néhány éve a „kötözős” rablóbanda tagjaként fogott el a rendőrség: a 2010-ben kezdődött és hét éven át tartó „kötözős” rablássorozat országszerte több települést érintett, a fővárosban, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun és Baranya vármegyében hasonló módszerrel elkövetett bűnesetek kerültek górcső alá.

A Mandiner által megismert hatósági dokumentumok szerint Vig haragosának másik támadója is a nehézfiúk kategóriájába sorolható, és szintén ismert személy az éjszakában.

Szinte alig van olyan bűncselekmény, amit a múltban ne írtak volna H. J. számlájára: zsarolás, lopás, kényszerítés, rongálás, súlyos testi sértés, emberölés előkészülete, lőfegyverrel való visszaélés, vesztegetés, csalás.

Mindezekért a férfi korábban hosszú börtönéveket kapott.

A Mandiner teljes cikkét IDE kattintva olvashatja el.

Vig Mór, a praxisától eltiltott ügyvéd neve a testi sértéses ügyön kívül több más eljárásban is előkerült már.

A gyanú szerint egy hatalmas méreteket öltő számlagyárat működtetett, emellett a Lánchíd-botránynak is ő az egyik főszereplője. Az ügyről ITT írtunk részletesen.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában