A szigorítások működtek

2024.02.27. 18:02

A pedofil elkövetőknek börtönben a helyük Rétvári Bence szerint

Börtönben a helyük a pedofiloknak – olvasható a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának keddi Facebook-bejegyzésében. Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a szigorításoknak köszönhetően ma nyolcszor annyi pedofil ül börtönben, mint a baloldali kormányok idején.

MW

Rétvári Bence szerint a pedofiloknak a börtönben van a helye

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

A baloldali kormányok idején az utcákon jártak a pedofilok, a jobboldali kormány rács mögé küldte őket, közölte Rétvári Bence. A baloldali büntetőpolitika több mint 500 pedofilt hagyott szabadlábon, míg a baloldali kormányzás utolsó évében mindössze 81 ember ült börtönben pedofíl cselekmény miatt, ma ez a szám 663 – tette hozzá bejegyzésében.

A pedofilellenes törvénycsomag ellen tartott demonstráción a baloldali pártok is részt vettek 2021-ben a Sándor Palota előtt
Fotó: Balogh Zoltán / Forrás: MTI

 

Egyre több pedofil kerül rács mögé 

A politikus a továbbiakban évekre lebontva felsorolta a jogerős szabadságvesztésüket töltő pedofil fogvatartottak számát, vagyis azokat, akiket kiskorú sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés, szexuális erőszak, szexuális visszaélés, kerítés, prostitúció elősegítése, gyermekprostitúció kihasználása, gyermekpornográfia, szeméremsértés miatt ítéltek el.

E szerint 2010-ben 81, 2011-ben 91, 2012-ben 97, 2013-ban 117, 2014-ben 173, 2015-ben 233, 2016-ban 332, 2017-ben 396, 2018-ban 453, 2019-ben 504. 2020-ban 539, 2021-ben 534, 2022-ben 606, 2023-ban 653 volt a büntetésüket töltők száma. Az idén pedig 663-an töltik szabadságveszteségüket pedofil bűncselekmények miatt.

Rétvéri Bence úgy folytatta: ez azt jelenti, hogy az új büntető törvénykönyv, az évről évre bevezetett gyermekvédelmi és büntetőjogi szigorítások meghozták az eredményüket, és egyre több pedofil került távol a gyerekektől, került rács mögé.

Növelte a biztonságérzetet a pedofil nyilvántartás

A szigorú jogszabályoknak és a rendőrök felderítő munkájának meglett az eredménye, egyre több pedofil került ki a társadalomból

– írta. Hozzáfűzte, hogy már tízezer felett jár a lekérdezések száma a pedofil-nyilvántartásból: 2022-ben 7265, 2023-ban 2181, idén eddig 583 volt. Vagyis több ezer család biztonságérzetét növelte ez az intézkedés. Végül felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldal nem támogatta sem a pedofil-nyilvántartás bevezetését, sem a büntetőjogi szigorításokat, sem pedig a kormány gyermekvédelmi javaslatait.

Ha rajtuk múlna, ma sokkal több pedofil követhetne el szörnyűségeket a gyerekekkel szemben, és maradna büntetlen

– vélekedett. 

Pedofilügyben a kormányzatnál zéró tolerancia van. Ezért tovább szigorítják a szabályozást és újabb gyermekvédelmi javaslatokat terjesztenek be

 – közölte Rétvári Bence.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában