Voks 24

2024.05.27. 09:28

Orbán Viktor: június 9-én vessünk véget az őrületnek! (videó)

„Csak a béke, csak a Fidesz!” – írta a kormányfő közösségi oldalán.

MW

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (b) beszédet mond kampánykörútján Budapest XVI. kerületében a Szentmihályi Kulturális Központnál 2024. május 21-én. A kormányfő mellett Kovács Péter, a kerület polgármestere (j)

Forrás: MTI

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor miniszterelnök május 24-én a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, riasztónak tartja a hasonlóságokat az első és a második világháború előkészítésével, akkor a politikusok és a média is elég sokat foglalkozott ezzel.

Ami ma Brüsszelben és Washingtonban történik, talán most inkább Brüsszelben, mint Washingtonban, az egyfajta hangulati előkészítése egy esetleges közvetlen katonai konfliktusnak, nyugodtan hívhatjuk úgy: Európa háborúba lépésének előkészítése

– fogalmazott.

Ennek a vége lassan egy összeütközés lesz a NATO, az Európai Unió és Oroszország között, utóbbi egy atomhatalom – figyelmeztetett a kormányfő.

„Június 9-én vessünk véget az őrületnek! Csak a béke, csak a Fidesz!”

– írta Orbán Viktor hétfőn a Facebook-oldalán.

Dübörög a kampány

„A béke a tét!” – írta Orbán Viktor miniszterelnök az országjáró kampánykörútját bemutató videójához a Facebook-oldalán.

 

 

Orbán Viktor: Ez nem a mi háborúnk, ne hagyjuk, hogy belerángassanak!

Orbán Viktor üzent azoknak, akik szerint nincs jelentősége az európai választásnak, mivel „a háború tőlünk messze van”. A miniszterelnök a közösségi oldalára töltött fel egy új videót, amelyben az országjárása egyik helyszínén a háború gazdasági következményeiről beszél.

Ha nincs is itt a frontvonal, a gazdasági árát már barátom, te is most megfizeted, és mindannyian meg fogjuk fizetni, minél inkább elhúzódik a háború

– hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.

Számunkra, magyarok számára, még ha most messze is van a frontvonal, ennek a háborúnak közvetlen gazdasági kárai vannak, amelyeket elszenvedünk. Ezért nemcsak a keresztény humánum, hanem a gazdasági érdekeink is azt mondatják velünk, legyen minél hamarabb tűzszünet és béketárgyalások

– fogalmazott a kormányfő.

„A háborúpárti balodalt megvették kilóra”

Orbán Viktor legújabb videójában arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar ellenzék azért háborúpárti, mert a baloldali politikusok külföldről kapják a pénzt. 

A kormányfő a közösségi oldalára feltöltött videóban hangsúlyozta, hogy az ellenzéket azok finanszírozzák, akik érdekeltek a háborúban. 

Soros Györgytől kapják, Brüsszelből kapják, meg a washingtoni demokrata kormányzattól kapják.

Hozzátette: ezek mind háborúpártiak, és azért fizetik a hazai baloldalt, hogy megbuktassák a magyar kormányt, és helyette legyen egy olyan vezetés, amely úgy táncol majd, ahogy ők fütyülnek nekik. 

Velünk ezt nem lehet megtenni

– zárta szavait a miniszterelnök.

A háborúpárti balodalt megvették kilóra. Június 9-én álljunk ki együtt a béke mellett!

– írta posztjához Orbán Viktor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában