Divatos cserépedények

Dísz, használati és kultikus funkciója egyaránt volt régen a kerámiának. A szenteket, a   mintákat idolként jelenítették meg. Számos gyönyörű alkotás maradt meg belőlük. A kerámia, akárcsak a fa, a születéstől a sírig elkísér bennünket. Napota használjuk, ízlésünktől és pénztárcánktól függően rendkívül változatos anyagösszetételben, minőségben, díszítéssel.

A népet, népcsoportot is ugyanúgy jellemzi a kerámiája, mint a népviselete.  Régebben minden faluban legalább négy-öt fazekas dolgozott, ma már sokkal kevesebb, de mindig népszerű volt ez a tevékenység.

Nekem a konyhában egyik fő kedvencen a római tál. Ennek  előnyeit már az ókori görögök és rómaiak is ismerték.  Nagyszerűsége abban rejlik, hogy nem kell kínlódni a köret és a hús külön elkészítésével.  Nagy hasznát vesszük napjaink karcsúságra, zsírszegény, diétás életmódra ösztönző konyhájában is, mivel zsiradékot szinte alig vagy egyáltalán nem igényel, mert az étel saját levében párolódik. Emiatt jobban megőrzi a természetes ízeket és a vitamintartalmat is.  Annak idején a szabad tűz fölött készült ételeket egy praktikus ötlettől vezérelt elme agyag védőburokkal látta el, hogy a tűz túlságo- san meg ne perzselje. Néhány órával később, az agyagburok széttörésével omlós porciókhoz juthatott hozzá.
 
A római tál erre az ötletre alapozva természetes agyagból készült,  hozzáillő tetővel szerezzük be.  A párolást az agyagedény alján található bordás réteg segíti, mivel az étel az önmagából kibocsátott gőzben nem ég le. A klasszikus római tálban átlagosan hat-nyolc személyre főzhetünk, többnyire különböző húsos ételeket, zöldségeket.

A  halsütő római tál mintájában, bordázatában a halszimbólum megtalálható, kisebb, oválisabb alakú, mint klasszikus változata, és inkább az esztétikussága miatt érdemes használni.   A tálba beivódik a hal- aroma, ha más ételfajtát nem készítünk benne, akkor nem keverednek  az illatok. A kisebb, kerek formájú római tálat az  egyadagos desszertek, levesek, felfújtak elkészítésére használjuk. Ezek is finomak lesznek, egészen más a zamatuk, mint a tepsisnek.
 
Ha azt akarjuk, hogy hosszú életű legyen, akkor a  legfontosabb tennivaló, hogy minden használat előtt be kell áztatni fél vagy egy órára a következőképpen: az edényt megtöltjük hideg vízzel, tetejét kifordítva belehelyezzük, és ezt is felöntjük hideg vízzel.  A római tálat mindig hideg, esetleg langyos sütőbe tegyük (ellenkező esetben az edény fala megrepedhet), és csak néhány percnyi melegedés után kapcsoljuk erősebb hőfokozatra.

A sütési idő mintegy 20 perccel lesz hosszabb, mint az agyagedény használata nélkül. A forró tálat konyharuhára, deszkára vagy rácsra helyezzük. Kerüljük a hideg, nedves alátétet, mivel az edény elrepedhet.
 A római tálat meleg vízzel, cseppnyi mosogatószerrel vagy anélkül tisztítsuk szivacs segítségével. Az edény szagmentesítésére nagyon jó szolgálatot tehet egy kevés vízzel hígított ecet, oldott szódabikarbóna. Mosogatógépbe egyáltalán ne tegyük.
   

A pincék táján gyakran látunk olyan agyagból készült hengereket, melyek borhűtőként szolgálnak. Ha palackos bort szolgálnak fel ezeken a forró napokon, akkor sokkal tovább marad friss, hideg a bor, mint ennek használata nélkül. Az agyag használatának másik szélsősége a kályhakészítés, hiszen a meleget is jól tárolja. A lakások lelke tud lenni egy szép cserépkályha. És akkor még nem is beszéltünk a tároló- és tálalóedényekről, melyeknek színe, formája, díszítése képes befolyásolni a hangulatot, az étvágyat.